avagy csak ezt éljük túl

Az idei tökölésünk, avagy hogyan (nem) lett nekem halloween tököm!

2019. szeptember 19. - most.kotyogok

Fél évvel ezelőtt:
Az egyik áruház sorai között lézengtem, és azon igyekeztem meggyőzni saját magam, hogy mindent betettem már a kosárba, amit meg akartam venni, az otthon hagyott cetlin sincs már más. (tévedtem, csak a lisztet hagytam ki, amiért eredetileg indultam, hiszen kenyeret akartam sütni)

Szóval, ahogy ráérősen sétálgattam, az utam a virágmagok, virágföldek felé vitt, ha pedig már ott voltam, végigbogarásztam a polcokat, hiszen mindig keresgélek egy-két érdekes magot. Eszembe jutott, hogy bizony nemsokára lehet ültetni a tököket, így kapva kaptam az alkalmon, a vetőmagok felé igyekeztem. Sütőtök, dísztők, lopótök, korsótök, de az én kedvencem a halloween tök. Levettem a zacskót a polcról, és rongyoltam haza vele. Összedörzsöltem a két tenyeremet, csodaszép dísztökeim lesznek, milyen dekorációt csinálok majd belőlük! Vicces lesz, és jó pofa, és majd Nuskó is segít a tökfaragásban, micsoda móka lesz!

Amikor pedig eljött az ültetés ideje, remek helyet kapott a szőlő mellett; víz, napocska, minden meg volt, ami kellett neki. Nőtt, nőtt, kecsesen kúszott a földön.

Nemrég:
Nuskó imádja a szőlőt. Ahogy megérett, leültünk a szőlőt és a füvet elválasztó gerendára, én szedtem a szőlőt, kimagoztam, Nuskó pedig csak úgy falta. Egyet neki, egyet nekem. Csodás nap volt. Lágyan cirógatott a napocska, színes levelek suttogtak édes szavakat az ősz érkeztéről.

Nuskó is nyúlt a szőlőért, türelmetlen volt, gyorsabban akarta a kissé savanykás gyümölcsöt. Néztem őt, ahogy aprócska kezeivel próbálja leszedni egyenként a szemeket. Puszit adtam az orrára. Nevetett. Adogattam a szőlőket neki, fél szemmel pedig a mögöttünk kacskaringó tökökre néztem. Nuskó is hátrafordult, elmeséltem neki, hogy mennyire szeretem a dísztököket. Szeretek halloween tököt faragni.
Tökmindegy, hogy nem magyar hagyomány. Tudod, miért szeretem? Olyankor férjjel mindig bontunk egy üveg bort, zenét hallgatunk, sztorizgatunk, nevetünk, örülünk a közös pillanatoknak. Idén pedig majd együtt fogunk tököt faragni! (persze, tavaly is már hárman voltunk, de Nuskó akkor még átaludta az egészet, na de majd idén!) Az élmény a lényeg!

Tegnap:
A dolgozó szobámban ültem, és bambultam ki az ablakon. Csattogtattam a tollamat, firkáltam a füzetembe, nem jöttem rá a feladatom megoldására. Sikongatásra lettem figyelmes. Boldog sikongatásra. Elmosolyodtam. Apró talpak trappoltak el az ablakom előtt, a bejárati ajtó felől pedig kopogást hallottam. Megyek, kinyitom nekik az ajtót, mert tudom, hogy a férjem nem véletlenül kopogott.
- Nézd, mit hoztunk neked! – szól a férjem, csillog a szeme, itt valami sunyiskodás történt.

Nuskó a ház sarkából fordult vissza, és gyors léptekkel, boldog mosollyal nyargalt felém. Egy tök van a kezében. Leszedte a tökeimet az indáról! A szemöldököm felszaladt a ház tetejére és röhögve morzsoltam el egy könnycseppet. Átöleltem és megköszöntem az "ajándékokat".

A francba, idén sem lesz saját halloween tököm! Sebaj, megoldom másképp! Az élet egy nagy kihívás.

 

                                                                           ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

 

Ami sok, az sok(k)

Az adatlapomon az áll, hogy imádok olvasni, kávézni, kávét főzni, sütni, kísérletezni és jókat nevetni. Írom a cikkeket, beengedem a házamba, a lelkembe az embereket, megkínálom őket egy kis sütivel, kávéval, teával, elmesélem milyen az anyaság, miket szoktam sütni, némi humorral fűszerezve. Egy szó viszont csak úgy ücsörgött mellettem (eddig). Mégpedig az olvasás. Nyáron indítottam a blogomat, és a hátam mögött kb. 200 könyv csücsül egy könyves szekrényen, a maradék 400 pedig egy másik szobában. Hozzám tartoznak a könyvek, imádom őket lapozgatni, megtapogatni, az illatukat magamba szívni. Egy volt kollégiumi társam mondta mindig nevetve rám, ha messziről lát egy lányt a folyosókon, akinek a kezében egy könyv van, az biztos én vagyok. Akkor csak nevettem rajta jóízűen, de valóban örökre bennem maradt, mert egy könyv mindig lapult a táskámban. Igaz, mostanában felváltották őket a mesekönyvek, de nekem azok is élvezetet nyújtanak. Ott még a hangommal is tudok játszani, de azt hiszem az egy másik poszt lesz. Na, de akkor hogy is van az, hogy egy bejegyzés sem született még könyvekről?

Elmondom én:

2017 – több mint 100 könyv elolvasva
2018 – közel 60 könyv (figyelj, itt már csökken)
2019 – kb. 40 könyv

Ez az évi könyv teljesítményemre vonatkozik. Ezeket nagyjából onnan tudom, hogy molyon elkezdtem vezetni az éves mennyiségemet. Akad köztük szórakoztató, történelmi, sci-fi, elvont, életrajzi stb.

2018-ban szültem meg a kislányomat, így jól látható a csökkenő tendencia, de hát ezzel számolni kell, ha egy olyan csodás dolgot élhettem meg, minthogy anya lettem.

Idén a saját könyveim közé jó néhány mese könyv is beékelődött, hiszen a kislányomnak is nagyon szeretek mesét olvasni.

Nyáron viszont volt egy pont, ahol azt mondtam: ELÉG!

Több oka is lehet, ha elér egy válság; magánéleti problémák, sok a munka, sok a tanulás, olyan könyvet olvastunk, ami nagyon megfogott, vagy épp ellenkezőleg, botrányos volt, és legszívesebben a falhoz vágtuk volna!

Velem is ez volt, túl sok inger ért, a könyv pedig nem tudott lenyugtatni. Meg kellett tapasztalnom egy teljesen új szerepkört, ami mellett csak úgy elfolytak a napok, nekem pedig nem volt türelmem az olvasáshoz.

 

Nem köt le a könyv, félbe hagyjuk, porosodik a polcunkon. Az én éjjeli szekrényemen 9 könyv tornyosult, csak arra várva, hogy elolvassam őket. Volt köztük Ken Follett, Barbara Erskine, Borsa Brown, Syrie James, manga de még a kedvencem is, Jane Austen – Büszkeség és balítélet könyve. És én mégis csak nemet intettem a fejemmel, miközben ők szomorúan csóválták a fejüket. Nekem esett a legrosszabbul. Egyszerűen nem volt kedvem olvasni!

Mentem a könyvtárba, lézengtem a sorok között, kezembe vettem könyveket, olvastam az ajánlójukat, de már a felénél csak morogtam, mert ahhoz sem volt kedvem, hogy elolvassam, vajon miről is szólnak. Megpróbáltam borító alapján választani, veszett fejsze nyele volt.

Aztán arra jutottam, muszáj pihentetnem a dolgot. Nálam sosem jön be, ha valamit „csakazértis” akarok. Nem jövök rá egy feladat megoldására? Alszom rá egyet, vagy kiszellőztetem a fejemet. A lényeg, hogy hagyom, hadd pihenjen egy kicsit! Itt is így volt, úgy voltam vele, van elég egyéb elfoglaltságom, ha most nem olvasok egy ideig, nem fog történni semmi, a könyvek megvárnak, tudom, hogy vissza fogok térni hozzájuk. Így is lett! Tudod, hogy hogy?

Onnan jön a segítség, ahonnan nem is várnád!

Pörgettem az instagramot az egyik posztom publikálása után, amikor szembe jött velem egy poszt: @konyvbenavilag arra hívta fel a figyelmemet, hogy szívesen készít egy olvasási listát, hiszen sokat és sokfélét olvas, így örömmel segít másoknak! Na, gondoltam, itt jött el az én időm! Teljesen véletlenül, pont erre volt nekem szükségem! Külsős segítségre. Leírtam a problémámat, majd kitöltöttem egy kérdőívet. Mit kaptam cserébe? Egy csodaszépen megszerkesztett listát! Boldogan bogarásztam végig, és annyira magával ragadott, hogy bizony úgy voltam vele, hogy nekem rögtön olvasnom kell! Két író is szerepelt a listán, akiktől a könyvük az éjjeli szekrényemen hevert, így rontottam be a hálóba, és kaptam fel az egyiket.

Látod, néha elég, ha vársz egy kicsit, rád fog találni az a könyv, így vagy úgy ;) Az igazi könyvmoly pedig tudni fogja, mikor van itt az az idő!

Én pedig ezúton is köszönöm, hogy segítő társakat sodor elém az élet!

Na, de vajon melyik könyv volt az, amit felkaptam? Egy következő blogposztban kiderül!

                                                                        ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

 

 

Csiga-biga gyere ki, avagy így készül az én kakaós csigám

Általános iskolai emlékképeim között kutakodva rémlik egy olyan jelenet, amikor egy tanár néni behozza a zacskós kakaót és a tejet a gyerekeknek, akik fizettek értük korábban. Én is köztük voltam, rohantam a saját adagomért, amit mindig olló híján foggal téptünk fel. Elővettem a táskámból a kakaós csigámat, összeültünk néhányan és falatozgattunk. Az emlékek megszépülnek, imádtam a kakaós csigát, de a sajttal töltött croissant ízét is még a számban érzem.

És mivel az emlékek csak úgy rohangálnak mostanában körülöttem, fogtam magam, és belevetettem magam a kakaós csigák rejtelmeibe. Az egyik legkönnyebb édesség, amit szerintem készíteni lehet.

Elég hozzá egy leveles tészta, cukrozatlan kakaóport, cukor és már mehet is a sütőbe. Na, igen, én viszont az arany középutat választottam, társam megint a hű kenyérsütő gépem lett.

Mik a tészta hozzávalói?

- 600 g liszt
- 60 g olvasztott vaj
- 7 g élesztő (száraz)
- csipet só
- 3 dl tej
- 80 g cukor

A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe teszem, és a dagasztás funkcióval elkészítem a tésztát.

Utána pedig? Próbálj túlélni egy délelőttöt!

Most kivételesen anyámmal sütöttem, mert buktát szeretett volna csinálni, én pedig úgy voltam vele, hogy a tészta elég lesz csigának is, buktának is.

Elfér a bukta mellett a csiga is? Hogyne! Sőt, jó barátok!

A kész tésztát elfeleztük, így először egyikünk, utána másikunk futott neki a saját kis tésztájának. A legegyszerűbb lépések következtek: téglalapformára kellett kinyújtani a tésztát.

A cukrozatlan kakaóporból 5-6 kanállal tettem egy tányérba, és ízlés szerint megcukroztam (3-4 kanál). Mielőtt rászórtam volna, a tésztát megkentem olvasztott vajjal. Minél csokisabb verziót képzeltem el, így csoki darát is küldtem rá, majd feltekertem. Felvágtam formás kis karikákra, majd a tepsibe helyeztem őket. Korábban bekapcsoltam már a sütőt, így csak egy laza mozdulattal helyezem el a csigákat, hogy ropogós, édes, ragacsos édességgé formálódjanak.

Na, mindez így leírva tök jól hangzik, ugye?

De milyen, ha melletted van az anyád és a gyereked? Na, nem kellenek azok a kommentek, hogy akkor minek sütök az anyámmal. Gyesen lévő anyaként keresem a lehetőségeket, amikor felnőttekkel is kommunikálhatok, és nem csak a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dalt énekelhetem a gyermekemnek, - ami félreértés ne essék, nagyon jó, de mi, anyák is vágyunk kommunikációra. És mivel szabadságát töltötte az anyám, én kapva kaptam az alkalmon, hogy egy anya-lánya-unokája délelőttöt prezentálhassak este majd a férjemnek, hogy milyen jó is a családdal lenni. Nem beszélve arról, hogy jó a kapcsolatom vele, így felesleges lett volna kihagyni egy ilyen lehetőséget.

Szóval, ott tartottam, hogy hogyan készítsünk csigát gyerekkel és nagymamával?

Hagyod a gyereket szabadon futkosni az amerikai konyhás nappaliban, hiszen a veszélyes dolgokat eleve eltettétek, a sütő pedig nem forrósodik fel kívülről. ("hagyományos" sütő esetében barikád felállítását javaslom) Míg a szilikon nyújtólapot kitekered, a gyereked el fogja lopni a dobozát, Te pedig kénytelen leszel utána rohanni, mert attól félsz, elvágja a kezét vele. Elkobzod Tőle, és elvonod a figyelmét róla egy babakocsival, amit tologathat. Persze, kevésbé fogja lefoglalni, de néhány percet nyersz vele, amíg belisztezed a nyújtólapot. Figyelem, a lisztes zacskót a pult belső része felé érdemes tenni, mielőtt valaki lerántja a földre, Te pedig lisztes kézzel moroghatsz a bénaságodon – de nem a gyereken, hiszen Őt csak érdeklik a dolgok, főleg amivel anya foglalatoskodik. Felsöpröd a lisztet, miután letörölted a gyereked talpáról a maradékot, és megmostad a kezét, amivel rajzolt benne. Újabb játékot veszel elő, mégpedig egy kismotort. Lefoglalja, teljes erőből nyújtsd ki a tésztát! Nem kell precíznek lenni, már kezd lankadni a gyerek figyelme a motort illetően, a kakaó pedig össze sincs keverve a cukorral. Na de hát, ha már itt vagy anyádnál, reménykedsz a segítségében, de persze, hogy ilyenkor telefonál, így arra gondolsz, ideje adni egy fakanalat és egy műanyag vödröt a kislánynak, nyugodtan másolja csak le a mozdulataidat, így nyerhetsz újabb perceket. Míg előveszel egy tányért, amiben összekevered a kakaóport a cukorral, addig a lányod úgy gondolja, hogy a fakanál is legyen részese a csigának, hátha néhány csapkodással életre kel az édesség. Ez a legkevesebb, így nem szólsz rá, a tészta úgysem szól érte.

Na, de amikor a kakaót is rászórtad, és keresed a konyha másik végében lévő szekrényben a csoki reszeléket, akkor bizony eljön a gyerek ideje. Ahhoz képest, hogy csak 1,5 éves kislány, elég magas, így a pultra könnyűszerrel teszi fel a tányérjait, ha kifogyott a pufi, ebből kifolyólag fél szemmel a tésztát fixírozod, sosem lehet tudni, az ördög nem alszik. Csak egy másodpercre vonod el a figyelmed, mert nem biztos, hogy kókuszreszeléket akarsz arra a csigára tenni a csoki szórás helyett, de mire felegyenesedsz a mozdulatból, a gyerek már a tészta közelében nyújtózkodik. Rád néz. Hatalmas szemeivel halál nyugodtan figyel. Beleveszel a tekintetébe. Lassan nyúl a kezeivel a tészta felé. Köszörülöd a torkod, hiszen nem akarod, hogy esetleg lecsípjen belőle és megegye a nyers tésztát. Határozott hangon kéred, hogy ne tegye, mire megáll a mozdulatban. Leengedi a kis karját, mire Te kifújod a levegőt. A tészta felé fordul. Felnéz, másik kezével pedig egy határozott mozdulattal rácsap. Nevethetnékem támad. Aranyos, édes, ártatlan, tiszta. Mellé lépsz, felkarolod, jobb híján csípődre dobod, miközben apró kezeivel kapaszkodik a válladba, lábaival pedig öleli a csípőd. Mutatod, hogyan szórod rá a csoki reszeléket, Ő pedig figyeli minden mozdulatod. A feltekerése már nehezebb meló, így leteszed a földre, kezébe nyomod a csoki reszeléket (dobozba zárva), majd kéred, hogy tegye vissza a szekrénybe. Mérhetetlenül okosak, és amennyiben nem szelektív a gyerek hallása bizonyos esetekben, igen gyorsan megoldja a feladatot. Nálam ez meg is történt. Míg nézelődik a többi száraz tészta és dobozok között, Te addig felvágod a csigákat mérhetetlenül gyorsan, ám annál kevésbé pontosan. Nincs ezzel baj, néhány csiga nyári csiga lett, mert vékonyak lettek, néhányan pedig téli csigák lettek, magukra vették a téli kabátot, felhizlalták magukat a hideggel szemben. Az előre kivajazott tepsibe fognak helyet foglalni, ami egyúttal a sütőbe kerül, onnan pedig egyenes az út a ragacsos, finom édességhez.

A csigák is, bukták is finomak lettek. Hogy honnan tudom? Egy 1,5 éves bíró felejthetetlen (maszatos) vigyora nekem épp elég volt.

Jó étvágyat kívánok! Amennyiben elkészíted, feltétlenül küldj fényképet róla!  

Ui.: Tényleg, kiderült már, hogy végül szegény kis csigának valóban ég a háza, vagy az égbolt a háza?

 

                                                                       ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Van olyan, hogy őszi fáradtság?

Van olyan, hogy őszi fáradtság?

Koptatnám a billentyűzetemet, de csak ülök a számítógép előtt, és bambulok ki az ablakon. Nem jön az ihlet, az összetett mondatokat folyton újra kell szerkesztenem. Hirtelen robbant be az ősz, két héttel ezelőtt még a strandon búcsúztattuk az augusztust, most pedig elővettem a hosszú ujjú kardigánomat, egy nagy bögre forró csokoládé úszott be a gondolataim közé, kint esik az eső, én pedig azon töprengek, hogy akkor ez most őszi fáradtság?

Persze, minderre rátesz egy lapáttal az időjárás, hiszen egyik nap 30 fok van, következő nap pedig 20, az én buksim pedig sztrájkol, mert nem érti, hogyan kellene megküzdenie egyszerre a fejfájással, a szegény kislányom hisztis reakciójával (aki szintén a frontra érzékeny), valamint az előre kigondolt cikkek megírásával.

Rövidülnek a nappalok, a gyerek egyre korábban jön be a kertből, a játszótérről, mert már sötétedik, miközben egy hónappal ezelőtt a világosban építette a homokvárat.  

Ilyenkor egy jó alvásra vágyunk, sorozatra, takaróra, meleg mamuszra, nem pedig a fél óránkénti ásításra. Fahéj, sütőtök, illatgyertyák és máris körbenyargal az igazi ősz a lakásban.

Hogyan próbálok tenni ellene?

Az ősz abból a szempontból kedvező számunkra, hogy friss gyümölcsök kerülhetnek az asztalunkra, hiszen a szőlő, alma, szilva ideje jön! Értékes vitaminokkal tölthetjük fel a szervezetünket a gyümölcsökkel, amelyek a jó közérzethez is hozzájárulhatnak. Például: csinálj banán-szőlő smoothiet, gyümölcssalátát, meggylevest, barackos muffint! A lányom mellett én is rászoktam a napi gyümölcs/zöldség fogyasztásra, hiszen ha elé raktam egy fürt szőlőt, akkor bizony én is nekiálltam egy másiknak, vagy ha barackot pucoltam, mindig túlszaladt a mennyiség. J

Mindezek mellett a folyamatos vízbevitelre is érdemes figyelni! Terhesség ideje alatt pláne nagy figyelmet szenteltem a megfelelő mennyiségű folyadék pótlására, így egy appot tettem fel a telefonomra, ami jelez, hogy innom kellene, illetve könnyűszerrel vezetem, hogy az adott napon mennyi vizet, kávét, teát, gyümölcslevet fogyasztottam. Aki kevés folyadékot visz be a szervezetébe, tényleg ajánlom ezeket a programokat a telefonra!

Sétáljunk egyet!

A lányom is jelzi, ha unja a bent töltött időt, megfogja az ujjam és az ajtó felé húz, ekkor jön el a sétálás időszaka. Könnyen beszélek, mert itthon vagyok vele, de amíg nem volt gyermekem, akkor is kiültem a kertbe, vagy a teraszra könyvet olvasni, sudokuzni, vagy csak egy kicsit napfényfürdőzni.

Hallgassunk… mit is?

Na, pont az ilyen időszakokban érdemes kerülni a melankolikus zenéket, próbáljunk ki valami egészen merészet! Tőlem mindig is távol állt a rockzene, így egy-két számot meghallgatok, de csak azért, hogy meghozza a kedvemet, kicsit kizökkentsen! Utána átváltok a saját listámra, ez csak azért kell, hogy felébresszen, felpörgessen. Hallgattál már hangos könyvet? Ha még nem, próbáld ki! Gyerek népdalokat? Itt az idő!

Érdemes ránézni a D-vitamin szintünkre is, lehet, hogy a nyarat kint töltöttük a napocska alatt, a D vitamin hiánya ettől függetlenül fenn állhat, ami okozhat szűnni nem akaró álmosságot.

Éljenek a színek!

Ha mindez nem volna elég, vegyél fel valami színes ruhadarabot! Egy kendőt, harisnyát, szivárványszínű hajgumit, kék hajpántot, sárkányos fülbevalót, egy virágos felsőt! Én egy rózsaszín pomponos hajguminál kötöttem ki, de azt hiszem már nem is az enyém, hanem a kislányomé.

Mit nekünk őszi fáradtság! Gyűrjük le!

 

                                                                              ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

 

Barackos muffint sütöttem, avagy gyűlnek a kisegerek

Előre eltervezed a napotokat: délelőtt teregetés (csak mert a kislány ébredése előtt gyorsan beraktál mosni), mesekönyvezés, mondókázás, egy kis udvar, ebéd, majd alvás. Délutánra pedig hagyod a nagy programot, vagyis a muffin sütést. Majdnem minden flottul megy. Érzed a szó jelentését? Majdnem.

Na, nem kell ilyen véresen komolyan venni, csak a lányom hozta a szokásos formáját ;)

 

Azt hittem - korábbi eseményekből kiindulva - csak beleteszem a gyereket az etetőszékbe, és megsütöm a barackos muffint. Hát hogyne. Valahogy a lányom elé helyezett ropi és rizskorong túl hamar szívódott fel az etetőszék asztaláról, így Nuskó valóban kezdte unni az állandó ücsörgést, míg én csak a barackok pucolásánál tartottam. Ilyenkor vetek be mindent; éljen a csip-csip csóka, kerekecske, gombocska mondókák és társaik, amiket a gyerekek előszeretettel mutogatnak. Értékes percek nyerése a lényeg. Aztán ebben a korban jön a gyermeknél a legizgalmasabb rész (szülőknek egyaránt), vagyis megtanítani beszélni. Naponta többször próbálkozom, valamikor mondja, valamikor huncutul rázza a fejét (természetesen jobbra-balra) Most úgy láttam „beszédes” kedvében van, hát uccu neki:

Én: Mondd, hogy apa!
Nuskó: ……
Én: Apa… Hol van apa? Dolgozik?
Nuskó: Apppaaa…
Én: Igen Nuskó, ügyes vagy, apa dolgozik. Most mondd azt, hogy papa!
Nuskó: …..
Én: Papa? Papa is dolgozik?
Nuskó :….
Én: Papa?
Nuskó: papa….papa…. – a hangja vékony és magas, dagadok a büszkeségtől.
Én: Ez az Kincsem, nagyon ügyes vagy! Mama? Mondod nekem, hogy mama?
Nuskó: Mamamamamamamama….
Én: Milyen ügyes az én Nuskóm! – itt már erősen tapsolok, pajkosan mosolyog rám. - Most pedig mondd azt, hogy Anya!
Nuskó: ….
Én: Anya? Mondod nekem, hogy Anya?
Nuskó: …..
Én: Anya!! Anya!!!
Nuskó: Apppppaaaaaa….
Én: Nem, apa most dolgozik. Látod? Sütöm neked a sütikét! Mondd, hogy Anya!!
Nuskó: mamamamamamamamamamamama…
Én: Mondd, nekem kérlek, hogy Anya!!
Nuskó: mamamamamamamamaamamamama…
Én: …. Jó, inkább énekeljünk!

És mint közben elkészül a tészta, Nuskó erősen kéredzkedik ki már az etetőszékből. Ugyan mi baj lehet? Kiveszem, elbarikádozom a konyha egy részét, így nem tud a sütő közelébe jönni. Nuskó nyugodt, ráérősen sétálgat, kukucskál, hogy mit csinálok. Kanalazom a kapszlikba a tésztát, vágom bele a finom barackot. Nekem háttal áll. Papírzörgést hallok. Honnan szedett újságot? Újságot? Biztos, hogy újságot? Hallom az ördög kacaját, rajtam röhög.

- Nuskó, mi van nálad?

Láttál már rohanni totyogó gyereket?

Nuskó „sprintel” miközben sikongat, de én vagyok az anyja, a fekete lyukba is érte mennék, ha tudnám, hogy valami rosszat csinált, sőt utol is érném. Most is könnyűszerrel kapom el, rejteget valamit. Kék papírja van, csörög. Marika tortabevonó. Két sor van benne, az egyik kockán aprócska fognyomokat veszek észre, Nuskó pedig úgy összepréseli a száját, hogy egy morzsa se tudna kimenekülni onnan. Legalább tudom, hogy a 18 hónapos babákhoz tartozó szülői kérdőíven szereplő kérdésre (kis szelet sajtot, csokit kicsomagol?) igen lesz a válasz. 

 

Visszamegyünk a konyhába miközben magyarázom a lányomnak, hogy ügyes volt, de nem szabad turkálni a szekrényekben. Villámgyors mozdulatokkal kanalazom a maradék tésztát a muffin formába. Apró kezek nyúlkálnak a konyhapulton. A műanyag tányéron maradék barackok hevernek. Engedem, hogy elcsenjen belőle, a barackot hol eszi, hol nem. Nézem őt, látom, hogy ízlelgeti, majd fintorog. Most nem ízlik neki. És tudod, mit csinál? Ráérősen megy a konyha végébe, és egy lezser mozdulattal dobja ki a kukába. Sóhajtok. Bevágom a süteményeket a sütőbe, felkapom a gyereket, megyek vele a nappaliba, és azon a kijelentésen gondolkodom, hogy „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”. Mi vár rám? Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy Nuskó huncut. Pokolian huncut, de állok elébe, hiszen Anya vagyok!

 

És ha már idáig el is olvastad az átlagos napunkat, parancsolj a recept:

10-13 db sárgabarack
10 dkg cukor
30 dkg liszt
20 dkg vaníliás cukor
12 g sütőpor
2,5 dl tej
2 db tojás
1 dl étolaj
pici fahéj
csipet só

Megmostam a barackot, megpucoltam, és felkockáztam. A lisztet, cukrot, vaníliás cukrot, sütőport, fahéjat és a sót összekevertem, majd a tojást, tejet és végül az olajat is hozzá adtam. Robotgéppel simára kevertem a tésztát. A kapszlikba kanalaztam egy kis adagot, néhány szem barack ment rá, újabb adag tészta, végül a tetejét barackokkal borítottam be. Körülbelül 40 percig sütöttem 200 fokon. Tűpróbát érdemes tartani!

Jó étvágyat, és amennyiben elkészítetted, feltétlenül küldj képet!

***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Adsz puszit a gyerek szájára?

Természetes viselkedésnek, gesztusnak számít a szájra puszi a szülőtől a gyermeke felé, vagy éppen ellenkezőleg, negatív hatást vált ki? Ahogy olvasgatok a témában, egyre nagyobb viták kerekednek ki. Két ellentét van, köztes út nincs. Kicsiny hazánkban valóban nem számít megszokott dolognak az, ha családon belül szájra adunk puszit egymásnak. 

A szülők, nagyszülők egyik legszebb gesztusa, ahogy közelítenek a babák, gyermekek felé. Megsimogatják a hurkás karjaikat, a pici orrocskájukat, a kerek pofijukat. Megannyi puszit osztogatnak a pocakjukra, hátha kacagni hallják őket. A nyakrészre adott puszit különösen kedvelik. Élvezik, szeretik a babák a szülőkkel, nagyszülőkkel való kapcsolatot, de vajon belefér egy szájra puszi is?

Anya vagyok. A kislányomat a karjaimban fogtam, ahogy megszültem, sírtam felette az aranyórában. Etettem, fürdettem, puszilgattam, altattam, dúdoltam, meséltem neki minden nap és teszem is ezeket, amíg igényli, kéri. Mert szeretem. Viszont nem adok a szájára puszit.

A férjemet minden áldott nap megcsókolom elköszönésnél, és viszont látásnál. Mert szeretem. Szerelemmel. A csók viszont számomra intim dolog. Boldogságot nyújt a férjnek, hogy haza jött, és vágyódást, amikor elmegy. Amikor azt mondom, hogy szeretem a férjemet, szerelemre gondolok. Amikor azt mondom, hogy szeretem a gyerekemet, arra gondolok, hogy túláradó szeretetet érzek iránta, imádatot, odaadó gondoskodást. Ha meghallom, hogy fájdalmasan felsír, mert elesett egy kőben, nincs olyan személy, akit ne hagynék ott egy beszélgetés alkalmával, csakhogy megvigasztaljam a gyerekemet, és adjak egy gyógypuszit a lábára, hiszen a pusziknál nincs is jobb. Betörném a fekete lyukat is érte, csakhogy megmentsem. Mert szeretem a gyerekem. A szájra puszi viszont az én elgondolásomban szexuális tartalommal bír, épp ezért csak a férjem számára tartogatom. Úgy ahogy anyámat, vagy apámat sem csókolom szájon, amikor találkozunk, épp ezért a gyermekemet sem.

Ebben nevelkedtem fel, így osztottam el magamban a családi szerepeket. Vagyok még gyermek anyám szemében, unoka a nagyanyáméban, de az én lányom szemében anya vagyok.

Viszont itt meg kell említenem, hogy az angolszász kultúrákban abszolút elfogadott a szülői, esetleg nagyszülői szájra puszi, tovább megyek, még idősebb korú gyermekek esetében is! Náluk ilyen szokások vannak.

Azonban miért ne adjunk a gyermekünknek szájra puszit?

Ne feledjük, hogy amikor hazahozzuk a csöpp kis jövevényt, neki még nincs fejlett immunrendszere. Adunk a szájára egy puszit, ezzel pedig a szervezetükbe kerülhetnek kórokozók, baktériumok. Torokgyulladást, vírusos megbetegedéseket is átadhatunk nekik, legyengíthetjük őt ezzel a gesztussal. Megéri? Még mielőtt valaki hozzám vágná, hogy „paramami” vagyok, én a gyermekem egészségét tartom mindenekfelett, így az olyan dolgokat, amikről úgy gondolom, hogy kivédhetőek, hát megteszem.

Véleményem szerint egy szájra puszival akár össze is zavarhatjuk a gyermeket. Csak képzeljük el; adunk a szájára egy puszit, Ő úgy fogja átkonvertálni magában, hogy anya vagy apa kifejezte ezzel a szeretetét, így Ő is ugyanezt fogja alkalmazni, vagyis mindenkit szájon akar majd puszilni. Ez akár a szülő-gyermek érzelmi kapcsolatra is káros hatással lehet. Meglátásom szerint, el lehet magyarázni egy gyermeknek, hogy miért nem kaphat a szájára puszit anyától vagy apától, és miért más, amikor anya és apa szájon puszilja egymást. Viszont zavart nem akarok kelteni benne, hiszen egy ideig engedem neki, utána pedig már nem?

És tudod mivel „helyettesítem” a szájra puszit? Minden nap elmondom neki, hogy szeretem! Belenézek a szemébe, és megvárom, amíg viszonozza. Gyönyörű szemei vannak. Megcirógatom az arcocskáját, és hálát mondok, amiért kaptam Őt. Átölelem, simogatom, puszilgatom, játszok vele, mesét olvasok neki, mondókázunk, énekelek neki. Átölel, puszit ad, szeret engem. Szeretem.

Egyet viszont tegyünk meg mindannyiunkért. Fogadjuk el a másik véleményét, kezeljük nyíltan a kérdést. Figyeljünk rá, hogy lehetőleg előítélet nélkül közelítsük meg a témát, ne ragasszunk rá negatív szavakat, mint például „gusztustalan”, „ez beteg dolog”, könnyedén el lehet magyarázni a gyermeknek, hogy vannak olyan országok, ahol ezek elfogadottak, mert ilyen közegben nőttek fel! Ettől függetlenül nem kell elítélni a másik felet!

 

***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Tudod mit, tápszeres a gyerekem! És?

tapszeres_1.jpg

Augusztus elején a szoptatás világhete zajlott, és ahogy ekkor lenni szokott, minden körülötte forgott. Cikkek, posztok özönlöttél el a social media oldalaikat, mármint azokét, akik valamilyen formában érintettek; szülőkét, anyaságra készülőkét, érdeklődőkét, szakemberekét.

A gondolataim között pedig tanyát vert, mit tanyát, egy egész palotát épített, hatalmas kerttel, és nem hagyott nyugodni. Emlékszem, amikor megszületett a kislányom, mennyi mindent kipróbáltam, hogy legyen tejem, szoptatni tudjam őt. Masszíroztam, fejtem, tanácsot kértem, szoptatós teát és sört ittam, levest ettem… még a tündéri anyósom által vásárolt müzli szeleteket is megettem, hátha serkenti a tejecskét. Nekem mégsem sikerült, nem indult meg a tejtermelődés. Megpróbáltam mindent az ügy érdekében, sajnos hiába. Kisebesedett cicikkel, megtörten kullogtam a gyerekorvosunkhoz jó tanácsért. Biztatott, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én utam.

Marcangoltam magam. Egy nőnek két olyan lehetősége adatik meg, amit egy férfi (egyelőre) nem tud megtenni: gyermeket szülni és saját anyatejjel táplálni. A nagy mell nem egyenlő azzal, hogy tudok szoptatni? De nem ám! Fizikai tényezők is meghatározzák, hogy egy anya tud-e szoptatni, ilyen például a tejmirigy-elégtelenség, ami azt jelenti, hogy nincs elegendő tejmirigy a mellben.

Az emlékeimben él a Messengeres beszélgetés a barátnőimmel, amikor megkérdezték, hogy megy a szoptatás, amire én némasággal feleltem. Nem tudtam mit írni, mert gyötört a bűntudat, azt hittem az én hibám. Később mégis leírtam, hogy nem tudok szoptatni, és attól félek, hogy nem alakul ki kötődés. Ma már tudom, nem kizárólag a szoptatástól alakul ki a gyermekben az anya iránti kötődése. A szívem alatt hordtam 9 hónapig a lányomat. A terhességem 17. hetéig hánytam miatta. 9 hónapon át beszéltem hozzá, meséltem-énekeltem neki, játékokat, ruhácskákat, kiságyat keresgéltem és alakítottam ki egy fészket, hogy mire haza ér, egy puha, szeretetteljes otthonba érkezzen, amit Anya és Apa vesz körül. Megszültem őt egy tavaszi éjszakán több órás vajúdást követően, és az én mellkasomon pihegett az aranyórában, amikor nekem taknyom-nyálam összefolyt az érzelmektől.

Van egy fényképem, amit a férjem készített. Egy hófehér szoptatós fotelban ülök, karomon egy párna, amin a kislányom fekszik. Jóízűen cuppog a cumisüvegen, én pedig csak bámulom őt, annyira kizárom a külvilágot. Simogatom arany fürtjeit, magamba szippantom édes baba illatát. Cirógatom arcocskáját, lábai az én karomon pihennek. Nem érdekel semmi, és nem érdekel, hogy mivel etetem. Ez lett a kedvenc fényképem.

Más anyák olyan fényképet tettek ki babás csoportokba, amin épp szoptatnak, csakhogy szerkesztett képről van szó: a mellnél kezdődik egy életerős fa, aminek szilárd gyökerei vannak, és a baba arcocskájánál végződik a lombkorona. Összeköti az anyát és a gyereket. Nekem nincs ilyen fényképem.

Nem tudom lehozni a csillagokat, még ha fejre állok, akkor sem. Az én utam a tápszeres etetés lett.

Manapság nagyon nagy hangsúlyt kap a szoptatás, amivel nincs is baj. Gyönyörű dolog etetni egy kisbabát a saját tejeddel, de könyörgöm, ne rúgjunk már bele olyan anyukákba, akiknek nem adatik meg ez a csoda!

Míg babakocsiztam a kislányommal, néhány megjegyzésbe belebotlottam:

No. 1:

- És van elég tejecskéd?
- Nincs, sajnos nincs elég tejem.
- Jaj, ugye nem tápszerrel eteted?
- Kénytelen vagyok…
- El fog hízni és buta lesz!
- …

No. 2:

- Jaj, de gyönyörű kisbaba, milyen szép arcocskája van! Szoptatod?
- Igen, szoptatom. – lesütöttem a szemem, mert egy ordenáré nagy hazugság volt, de utáltam, amikor feltették ezt a kérdést, és csak megvetést láttam a szemükben, amikor az igazat mondtam.
- Helyes! A tápszeres babák csúnyák és kövérek.
- …

tapszeres_2.jpgÉs legszívesebben elsírtam volna magam, mert csodaszép kislányom van, hatalmas nagy szemekkel, aki tápszeres. Vékony, hosszú kislány volt az elejétől fogva, az apja génjeit örökölte. Nyúlt, és nyúlt, mindenhol formás lett, így lassan 1,5 évesen, és úton-útfélen állítanak meg nénik, bácsik, nők, asszonyok, hogy milyen elbűvölő kislányom van, bájos, huncut, és kacérkodó. Szeret nevetni ilyenkor, elbújik a lábam mögé, majd kacéran figyeli a dicsérőt, hiszen tudja, hogy róla van szó. Most már senki nem kérdezi meg, hogy vajon tápszeres volt, vagy anyatejet evett. Azt mondják kiegyensúlyozott baba, okos, és nyílt tekintetű. Trappol mellettem aprócska lábaival, én pedig mesélek neki, énekelek, mondókákat suttogok. Parányi kezeit fogom, cirógatom, becézgetem, ha elesik, felém rohan, én pedig gyógypuszit adok rá. Játszom vele, figyelem minden rezdülését, ismerem a sírásait, tudom mikor éhes, fáradt, nyűgös, hisztis, boldog vagy érdeklődő. Összebújunk és elalszik mellettem, míg én hallgatom és figyelem, ahogy veszi a levegőt. Ismerem minden porcikáját, nekem mutatja, - ha kérdezem - hogy hol van a buksija vagy a pocakja, nekem hozza oda az üres tányérját, ha elfogyott a rizskorong. Az én ölembe ül kezében mesekönyvvel, hiszen tudja, elérkezett a mesemondás ideje.

A kötődés itt kezdődik! Hogy foglalkozunk a gyerekünkkel! Igen, tápos csibém lett, de kötődik hozzám, jóllakott, jó kedvű, kiegyensúlyozott baba, és nekem ennyi kell! Ha lesz második gyermekünk, én ugyanúgy próbálkozni fogok a szoptatással, de ha nekem nem ez az utam, a szoptatás hiányától nem lesz bűntudatom, és nem fogok éjszakákon át sírni, mert a cumisüveg nyújtja a megváltást, és nem az anyamellem.

Mi, tápszeres babák szülei csöndben vagyunk. Minket szidnak, lenéznek, átnéznek rajtunk. Ne ítélkezzünk mások felett, fogadjuk el egymást úgy, ahogy vagyunk! Sosem tudhatjuk, mikor és mit hoz utunkba a sors, az élet.

 

***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Jó helyen vagyok?

 

Halk, ritmusos kopácsolásra ébredek. A ház még csöndes, tudom, hogy kintről jön a hang. Kilépek a teraszra, csöndesen hajtom be magam után az ajtót. A hűvös lágyan ölel át, betakar magával, pajkosan megcsípi az arcomat. Köszönt a hajnal, én pedig emelt fővel bólintok. A lábam előtt szőlőültetvény nyargal. Zöld, lila, fehér fürtök csüngnek az ágakon, a számban érzem a szőlő roppanását, friss zamatát. Az ősz érkeztét suttogja a fülembe.

A távolban a Duna szelíden ringatózik, míg én a közelben keresem a zaj forrását. A balra eső fán újra hallom, egy fakopáncs az.

A szőlősorok közül hangtalanul suhan egy macska a fák felé. Egy pillanatra torpan meg, ahogy észrevesz. Rám néz, zöld szemeivel bennem a veszélyt, az idegent látja, míg én csak a kecses ragadozót, az öntörvényűt. A szürke csíkok tovasuhannak, hogy más áldozatot gyűjtsön magának.

Azon gondolkodom, hogy jó helyen vagyok-e?

A közelgő ősz mindig valami újat hozott. Változásokat, iskolakezdést, új barátokat, új tantárgyakat, emlékeket a forró nyári napokról, illatokat a frissen nyírt fűről, hűsítő érzéseket egy nyári záporról.

Azon gondolkodom, hogy jó helyen vagyok-e?

A hátam mögött halk neszre leszek figyelmes, apró talpak csattogására. Hangos kacajra, ajtó kivágódására, ahogy parányi kezek átölelik a lábam. Hatalmas szemek néznek rám, miközben a vigyora fülig ér. Nem enged a szorításából, a hangjával játszik, boldogan sikongat. Ahogy felemelem, a lábával automatikusan öleli a csípőmet, aprócska kezeivel markolja a pólómat. Puha lépteket hallok még, amiket minden reggel köszöntök, már több mint tíz éve.

Az otthon ott van, ahol a család. Kutyával, macskával, teknőssel, nyúllal, vagy plüss dinoszaurusszal. Mindegy, hogy tengerparton, egy réten, egy tízedik emeleti lakásban, egy pincében, egy hegyen, esetleg a világ másik csücskében. Tudom, hogy jó helyen vagyok, mert ott vagyok, ahol a családom. 

 

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Sörösdobozzal süthetünk kürtőskalácsot? Naná!

Gyerekkorom egyik kedvenc csemegéje volt a kürtőskalács, ez felnőtt fejjel sincs másképp. Azért is keltem fel havonta egyszer hajnalok hajnalán, hogy elkísérhessem a szüleimet a vásárba, mert tudtam, hogy az illatozó kürtőskalács árus előtt lemerevedő, nagy szemekkel néző gyerek kérésére, aki cukrozott kalácsot szeretne enni, nem fognak nemet mondani. Amellett, hogy imádtam a régiségek között kutatni, kincsekre lelni egy-egy ilyen vásárok alkalmával, a végén kosarakban finomságokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel felpakolva, de cukros, maszatos képpel rohantunk vissza a kocsihoz.

Amióta pedig anya vagyok, újra elém nyargalnak ezek az emlékképek, így arra gondoltam, itthon is lehetne kísérletezni vele. És hogy mi lett az eredmény?

Kürtőskalács Á la Anya

Az elhatározásomat tettek követték: már korábban is olvastam, hogy sütőfa híján sörösdobozokat, papírgurigákat használnak a tészta feltekeréséhez. Annyi papírtörlőt egy évben nem használunk el, mint amennyi a kis családom számára elég lenne, így komoly lépésre szántam el magam. Leültettem a háznépet, és megitattam velük néhány sört egy kellemes nyári napon. Sőt, én magam is jólesően kortyoltam belőle. (halkan súgom meg, a kedvencem a grapefruit-os sör 0%-os alkoholtartalommal, többnyire ez fogyott a leggyakrabban) Ezt követően a dobozokat elmostam, és megpróbáltam a lányom elől eldugni, mert tetszett neki, hogy össze lehet nyomni.

Miután meg lett a megfelelő mennyiségű tiszta sörösdoboz, keresgéltem receptek közül, végül néhány változtatással, az alábbi hozzávalókkal készült el:

- 500 g finomliszt
- 3 evőkanál cukor
- 7 g szárított élesztő (én jobban preferálom az eltarthatóságuk szempontjából)
- 1 kávéskanál só
- 1 tojás sárgája
- 3,5 dl tej
- 2 evőkanál Rama

További hozzávalók:
- sörösdobozok
- olaj
- cukor, cukros fahéj, kókusz, darált dió – kívánság szerinti feltét

A felsorolt összetevőket a kenyérsütő gépembe pakoltam, majd dagasztás címszó alatt elindítottam a programot. Miután végzett, kicsit még hagytam pihenni a konyhában egy letakart tiszta konyharuha alatt.

Kértem a lányomat, hogy játsszon a nappaliban, amíg én elkészítem a cukros édességet, de egy idő után nem hagyott nyugodni az a bizonyos csönd. Minden esetben érdemes ránézni ilyenkor a gyerekre, fél szemmel kerestem is, azonban a padlón csak vizes tappancs nyomokat láttam, amik elvezettek a kislányomhoz és a néhány órával korábban locsolt dézsában lévő virághoz. Átöltöztetést és felmosást követett. Ilyen, ha egy gyerekkel próbálsz sütni J

Szilikonos nyújtólapom van (amit imádok), és egy régi fa nyújtófám, ami még a dédnagyanyámé volt. A gyereket a korábbi incidens miatt az etetőszékbe tettem, tízórait készítettem neki, és magyaráztam, miközben leste a mozdulataimat.

A tésztát kétfelé vágtam, mert első ránézésre nagynak tűnt. Kinyújtottam az egyik adagot majd vékony csíkokat vágtam belőle késsel. A sörösdobozokat alufóliával tekertem körbe, és vékonyan megmargarinoztam őket.

Mivel újra csak csönd fogott el a konyhában, magamban konstatáltam, hogy valószínűleg untathatom a gyereket a megjegyzéseimmel, mert csak alvó kislányt találtam az etetőszékben.

Ezt követően a vékony csíkokat feltekertem a sörösdobozokra, majd egy kicsit meghengergettem a nyújtólapon, hogy a tészták egyforma vastagságúak legyenek.

Egy ecsettel vékonyan beolajoztam őket, majd cukorban megforgattam a tésztát. Elhelyeztem őket a tepsiben, majd 250 fokon megsütöttem őket, kb. 10-12 percen keresztül. (3-4 percenként fordítani szükséges, hogy minden része arany barnára süljön)

A sütőből kivéve fahéjas cukorba ismét megforgattam a kész édességet, majd hűlni hagytam őket. Az alufóliával betekert sörösdoboz oldaláról könnyedén levált a kürtőskalács a margarinnak köszönhetően. A külseje ropogós, a belseje puha lett.

Jó étvágyat hozzá! Fényképet feltétlenül küldj, ha Te is elkészíted!

 

Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg a barátaiddal, vagy keress facebookon: @kotyogok

Instagramon pedig itt találsz meg: kotyog_ok

 

 

 

Anya vagyok, feleség, és nő - barátnő nélkül?

Mielőtt anya lettem, volt egy remek baráti társaságom. Ha kimozdulni volt kedvünk a férjemmel, csak felhívtuk a bandát, és össze is zördültünk. Fiatalok voltunk, miért ne élvezhettük volna egy meleg nyári nap a hűsítő, hideg fröccsöket, koktélokat, csacsogásokat, biliárdozásokat?

Mindenki élte az életét, befejeztük tanulmányainkat, belevetettük magunkat a munka világába, formálódtunk, házat vettünk, majd lassan elkezdtük tervezgetni a családot. Házasság, gyerek, ebben a sorrendben. A baráti társaságból először nekünk lett gyermekünk. Mindenki örült, boldog volt, jöttek látogatni. Elsőgyermekes szülőnek eleve sokkal másabb egy baba érkezése. Új dolog, új szerep, amibe bele kell rázódni, hiszen nem megy minden egyből. Meséltem és meséltem, míg végül rá nem jöttem, hogy nem kíváncsiak rá. Már megszületett, itt van a baba köztünk, nagyon édes, nagyon cuki, de akkor most hogyan fogunk billiárdozni?

És itt van a kutya elásva. Ahol születik egy baba, ott fordul egyet a világ. Más szemszögből kezdik el látni a világot, sok minden kell egy újszülöttnek; temérdek tejecske, új pelus, anya és apa illata, és nincs az a mennyiségű textil pelenka, amennyi elég lenne. Néhány hónap elteltével, amikor már mindenki belerázódik az új szerepkörbe is, Te a beszélgetések alkalmával rájössz, hogy feleslegesen magyarázol arról boldogan, hogy a gyereked először fordult át a hátáról a hasára, vagy először aludta át az éjszakát, vagy éppen megkóstolta az első ízeket. Nem fogják érdekelni, vagy unalmasnak fogják tartani (persze, nem azt mondom, hogy minden esetben, de elég gyakori jelenség a gyermek nélküli barátok, párok esetében). Tudod miért? Mert nem szülők még. Nem tudják elképzelni, hogy ami nekünk szülőknek hatalmas boldogság – például, hogy átfordult a baba, hiszen ez azt jelenti, hogy nem laza, vagy épp feszes izomtónusú – az nekik miért lenne öröm. Biztos vagyok benne, hogy mosolyognak, meg érdeklődnek a kicsi felőle, de amíg a Te szemed csillog, addig az övéké tompa lesz. Előfordulhat, hogy a féltékenységtől, előfordulhat, hogy az érdektelenségtől. Van, aki azért lesz féltékeny, mert a barátja még nem akarja megkérni a kezét, miközben Ő maga már a gyerek nevén gondolkodik, valaki pedig azért, mert abszolút nem érdeklik a gyerekek, nem is szeretne anya lenni, de nem mondja a szemedbe, mert a barátodnak tart. Ezzel viszont nincs semmi baj! El kell fogadni! Nem mindenki való anyának, és ez így van jól! Az a legjobb persze, ha ezt felismerik, és el is fogadják! Nem kell a társadalom nyomására szülni gyereket! Élvezni kell az életet, van, aki a munkájában teljesedik ki, van, aki abban, hogy a Föld összes kontinensén járhat, van, aki pedig az anyaságban.

De hogy térjünk vissza a barátságokra. Itt mind a két félnek akarnia kell azt a barátságot. Az egyiknek el kell fogadnia, hogy bizony új szintre léptek, új taggal bővült a családjuk, míg a másik félnek pedig igyekeznie kell ápolni, és nem hagyni, hogy csak a babáról szóljon a kommunikáció, hiszen amellett, hogy az anyaság első időszakában az evés-alvás-pelus csere kombó robog, addig a másik félnek lehetnek például munkahelyi vagy párkapcsolati gondjai. Ilyenkor pedig arra a régi barátnőre van szüksége, akinek elmondhatja, hogy a főnöke mekkora egy bunkó, vagy a pasija mennyire béna, hiszen elfelejtette az évfordulójukat. Lehet, hogy megszakítja néhányszor a gyermek sírása, de az a lényeg, hogy ott vagytok egymásnak.  

A valódi barát megérti, hogy a család az első, vannak kötelezettségei feléjük, így többnyire a barátokra fordított idő lecsökken. A sima barát nem gondolja végig, hogy milyen az, amikor a babád hajnal 3-kor felsír, mert éhes, vagy egész délelőtt keservesen jajgat, mert fáj a pocakja. A valódi barát viszont felismeri ezt, végiggondolja, megérti és elfogadja. Mindegy, hogy egy évben csak kétszer tudtok találkozni, a legfontosabb az, hogy ugyanott folytatjátok a beszélgetést, ahol abbahagytátok.

Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg a barátaiddal, vagy keress facebookon: Kotyogok
I
nstagramon pedig itt találsz meg: kotyog_ok