kotyogOK

Nyuszi hipp, nyuszi hopp

2020. április 12. - most.kotyogok

hare-4970976_1920.jpg

Ahogy közeledik a húsvét, úgy kerülnek elő a nyuszik, bárányok, tojások is a szekrény mélyéről. Minden évben szedünk barkát, amit aztán egy vázába teszünk. Az ágakra pedig tojásokat aggatunk, így lesz a szép tojásfánk az asztal dísze.

Idén a barka szedése érthető okokból kimaradt, ám tojásfa így is lett. Megoldottuk cseresznyefáról levágott ágakkal. Idén is bizony letörölgettem a húsvéti nyuszikat és bárányokat, a tojásokat pedig felaggattam a tojásfára, így vált a nappalink egy tavaszváró-húsvétváró kellemes hellyé. Aztán eltöprengtem a húsvéti nyuszikon.

Mi ugrik be először a húsvét szó hallatán?

Nyuszi és piros tojás. A mai napig hatalmas népszerűségnek örvend Magyarországon is a húsvét, vele együtt pedig a húsvéti nyuszi és a tojások. A keresztények számára az egyik legnagyobb ünnepnek számít a húsvét, amikor is Jézus feltámadására emlékeznek. Ennek ellenére semmilyen színes tojással, vagy nyúllal kapcsolatos utalás nem található a vallásos szövegekben. Ugyanis más forrásokból származnak, mindössze a keresztény szokások összeolvadtak a pogány hagyományokkal – mint sok más esetben is. A nyuszi és a tojásfestés mindössze a tavasz jövetelét, a termékenység megjelenését hirdetik.

Hogyan is kapcsolódik a húsvét és a nyúl?

Szeretitek a legendákat, népmondákat? A húsvéti nyúlról is bizony több történet kering, nézzünk közülük néhányat:

Ez a szőrös, törékeny, aranyos kis jószág (ami igazán finom pörkölt is tud lenni – jujj), vajon hogyan pottyant a húsvét kellős közepébe?

XIII. században, a korai németek számos istent és istennőt imádtak, köztük volt Eostra (Eostre, vagy Ostara néven is ismert), aki a termékenység istennője volt. A tavaszi napéjegyenlőség napján Eostra tiszteletére vidám ünnepségeket, bőséges lakomákat rendeztek. Eostra istennő egyik szimbóluma pedig a nyúl volt, ami a születés és az új élet kezdetének jelképe.

A legenda szerint Eostra istennőnek volt egy madara, aki színes tojásokat tojt. A tavasz ünnepén az istennő nyuszivá változtatta a madarát, aki ezek után a színes tojásokat eldugott helyekre tojta, és a gyerekeknek meg kellett keresniük. Ez a hagyomány pedig az 1700-as években eljutott az Amerikai Egyesült Államokba is a német bevándorlókkal együtt, majd szerte a világban kezdetét vette a fészekrakás is, hogy legyen hová tojjon a nyuszi. Kicsiny hazánkba csak a XIX. század folyamán ugrált be.

fotojet.png

Induljon a tojásvadászat!

Mivel az én kislányom épphogy jövő héten fogja súrolni a kettő éves kort, így egy baromi egyszerű tojásvadászatot találtam ki. Körbe járható a kert, így azokon a részeken, ahol járda van, ott nyuszi tappancsok fognak vezetni, ahol pedig füves terület, oda nyilakat rajzoltam. Kiindulási pont a bejárati ajtó, és mivel egy teljes kör írható le, így a legvégén az áhított nagyobb nyúl fészekhez fog eljutni, épphogy annyira, hogy a kiindulási pontból ne legyen felfedezhető a célpont.

Nagyon jól tudom én, hogy semmire nem fog ebből emlékezni, de tudod mi a fontos? Istenem, az arca! Annyira boldog volt, annyira tiszta, őszinte mosolya volt, ahogy felfedezte a tappancsokat, a nyilakat! Egy kis kosárba összegyűjtötte az apróságokat, amiket a nyuszi oda készített neki! Ez nem csak a lányomnak kellett, ez nekem is kellett! Annyira hihetetlen volt látni rajta az elképesztő örömet, amit valóban csakis gyermeki szemekben láthatsz! És ez a fontos! Én pedig megőrzöm ezeket a pillanatokat.

Na de hogyan? Nem csak az emlékeimben! Készül a lányomnak egy napló is, én pedig az alábbi verset fogom bele biggyeszteni az idei húsvéti tojáskeresős emlékeim mellé:

Édes drága Nuskóm,
köszöntelek eme szép napon!
S lám milyen jó voltál,
pirkadattól alkonyatig ragyogtál,
Édesanyádnak túl nagy bajt nem okoztál,
csupán  egy-két szekrényt megmásztál.
Édesapádnak hű társa voltál,
ha szerelni kellett, te mindig ott maradtál.
Keresd hát a nyilakat,
lesd meg mit takar!
Menj előre utadon,
s gyűjtsd be ajándékod.
Legyen teli kis kosarad
finom falat, mi jól lakat.
Nevess sokat a vadászaton,
majd tömd meg jól kis pocakod!

2020 húsvét

 

                                                                                      ***

Tetszett a cikkem? Kérlek oszd meg! 
Kérdésed van, érdekel a világom? 
Facebookon megtalálsz: @kotyogok
Vagy instagramon: kotyog_ok

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr7915607974
süti beállítások módosítása