kotyogOK

Hazámat szolgálom

2021. november 08. - most.kotyogok

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Hirdeti fennkölt hangon a Vitézi Rend a Magyar Hiszekegyet. A szívünk magyarként dobog, egyszerre, egy olyan Magyarországért, ahol az emberek tekintettel vannak egymásra, készségesek, nemes cél vezérlik őket, amilyen például a Vitézi Rend tetteiben is jól látható, hiszen nemrégiben katolikus óvodát támogattak egy szülői megkeresés útján!

Budai Rolandné-val beszélgettem, akinek kisfia, Szatmári Vitéz László nemrégiben vitézavatáson vett részt, igazi kis kadét lett belőle!

vitezi-rend-kotyogok_blog_hu-hazamat-szolgalom.jpgNomen est omen, vagyis nevében a végzete. A kisfiadat is Vitéznek hívják, mi volt az a sarkalatos pont a gyermeked életében, amikor elhatározta, hogy ő is ehhez a nagyszerű rendhez szeretne csatlakozni?

Nagyon sokat meséltem a kisfiamnak a vitézekről, és az ő szempontjából ugye hősökről beszélünk, innen jött neki is a felismerés, hogy hős szeretne lenni. Ezek mind a mesék által alakultak ki benne, valamint sokszor mutatok róluk képeket is. Először 22 hónapos volt, amikor részt vett egy tisztavatáson, amikor is a fiam huszár ruhában jelent meg, és igazán nagy sikere volt, büszkén viselte a ruhát!

Kérlek, meséld el, hogyan kerültetek kapcsolatba a Vitézi Renddel, hogy történik egy vitézavatás? Hogy készült rá a fiad?

Legelőször vitéz Csőri Csabával vettük fel a kapcsolatot, hogy milyen nagy élmény lehetne egy tisztavatás - még nekem is, felnőtt fejjel -, és szülőként bennem volt, hogy örömet szerezzek a gyermekemnek, hiszen tudom, hogy nagyon boldog lenne, ha részt vehetne egy ilyen programon! Így kerültünk kapcsolatba a Vitézi Renddel, valamint a tisztavatással. Sajnos a járvány miatt egy ideig megszakadt ez a jelképes program, de a kisfiamban mély nyomot hagyott a templomban (ami eleve elvarázsolja) tartott grandiózus esemény.

A vitézavatás úgy zajlik, hogy a vitézek a szertartás előtt egy órával gyülekeznek egy teremben, mialatt beszélgetnek, társalognak, felkészülnek lelkiekben is az eseményre. Majd a szertartás során a vezetőjük adja át mindenkinek a kitűntetéseket, ő avatja fel a kis kadétokat is.

A fiamnak pedig annyi volt a feladata, hogy szépen, fegyelmezetten menjen sorba a nagyobb gyerekekkel, majd névsor szerint felszólítják a kadétokat, és a kitüntetések, oklevelek átvételekor büszkén jelenik ki, hogy: "Hazámat szolgálom".

De mindezt mi itthon már gyakoroltuk: megtanulta hogyan kell tisztelegni, és nagyon büszke erre a kisfiam! Innentől fogva természetesen minden nap vitézavatásra szeretne menni, oviba pedig a vitézruhájába. :)

vitezi-rend-kotyogok_blog_hu-.jpg

Mit üzennél azoknak a gyerekeknek, akik szintén hasonló elvek alapján szeretnének részt venni egy ilyen eseményen, szertartáson, milyen tulajdonságokkal rendelkezzenek, akik ezt a "hivatást" választják?

Feltétlenül buzdítanám rá őket, hiszen hatalmas élmény, rengeteg rendtársat látnának gyönyörű vitézruhában, ami azért valljuk meg őszintén, hogy nem mindennapi látvány! És megvan ennek a maga varázsa!

vitezi-rend-kotyogok_blog_hu.jpg

Nemrégiben a Vitézi Rend Heves Megyei Törzskapitánysága a gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda Szent Erzsébet Római Katolikus Tagóvodáját támogatta az óvoda által megfogalmazott eszközökkel. Hogyan történt ez a megkeresés?

Olyan jó lenne, ha még több játék lenne az oviban! - hangzott a kisfiam kérése, amit teljes mértékben megértettem, hiszen az óvoda szerény játékgyűjteménnyel rendelkezik, amik közül sok régi, így a kisfiam kérése alapján elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha felfrissítenénk valahogy a játék állományt. Én is szelektáltam az óvoda részére, de jelen esetben mástól is segítséget kértünk. Felvettem a kapcsolatot a Heves Megyei törzskapitánysággal, elmondtam a problémánkat, felvetettem ötlet gyanánt az óvodának a gyűjtést, amire elsősorban mesekönyveket, filctollakat, játékokat, papírokat, kifestőket, ceruzákat kértünk, mire pozitív fogadtatásban részesültünk, ugyanis a törzskapitány egyből szívélyesen látta el a feladatot! A gyűjtés megvalósítása nagyon hamar megtörtént, amit ezúton is szeretnék megköszönni, és minden elismerésem a Vitézi Rend felé, hogy ennyire segítőkészek, és nem csak velünk szemben, hanem a beteg gyerekekkel, vagy kórházakkal szemben is, különböző iskolákat is támogatnak, és ők sajnos állami támogatást nem kapnak, ezt mind saját maguk finanszírozzák!

A Vitézi Rendet nagybányai Horthy Miklós kezdeményezésére alapították meg 1920-ban.

"A Vitézi Rend célja: utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzelmükkel kitűntek; érdemeik méltánylásával ápolni a hazai erényeket s egyúttal állandó értékű nemzetvédelmi szervezetet teremteni úgy a kívülről jövő, mint a belső romboló erők újbóli forradalmi kísérleteivel szemben."[1]

 

[1] Kora Antal: A Vitézi Rend és a Komárom-Esztergom megyei Vitézi Szék működése

 

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg másokkal is! 

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy csatlakozz a csoportomhoz: Kortyolva kotyogjunk

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Legyen szép napotok! Evelin

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr3616749488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása