Te vagy egész nap a gyermeketekkel. Reggelit készítesz neki, tízórait, ebédet, közben főzöl magatoknak is. Játszol vele, századszorra is elénekled a „Csip-csip csókát”, mert csak azt mutogatja a kezeivel és a többi dal nem érdekli. Naponta többször is megpróbálod elmagyarázni, hogy most esik az eső, nem tudtok kimenni, nem beszélve arról, hogy a szél felkapná és elröpítené. Csak a délelőtt folyamán háromszor pakolod össze a labda medencét, amiből mind a 200 labdát kiöntötte, mert tudod, hogy szeret vele játszani.

Abból a mesekönyvből olvasol neki, amit odavisz a kezedbe, teljesen mindegy, hogy van olyan is, amit még csak nem is lapozgatott, neki amaz kell. A Duplo kockákat el se pakolod, már állandó lakberendezési tárgyak lettek, amióta a dobozára remekül rá lehet ülni. Hogy ne csak a játékkal teljen az idő, kéred, hogy segítsen elpakolni a ruhákat, de csak odáig jutsz, hogy az eddigi összehajtott ruhák szanaszét hevernek a padlón.

Aztán elálmosodik, lefekszik a nappali kellős közepére, elalszik egy hatalmas lila elefánton, Te pedig letérdelsz, felmarkolod, és szinte lebegve viszed be a kényelmes ágyába, nehogy felébredjen. Megebédelsz, elpakolsz, elvégzel néhány teendőt, majd ahogy hallod, hogy ébredezik, bemész hozzá a szobába és mosolyogva köszöntöd.

Erre pedig felnéz rád, felül, aprócska kezeivel megdörgöli a szemeit. Két fényes gyémántként ragyog a szeme miközben visszamosolyog rád. Majd a következő szó hagyja el a száját:
- Apa?

                                                                            ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok