Kovács Kornélia legújabb, "A csillámpónin túl - dübörög a dackorszak" című humoros könyve nemrég jelent meg. Már az első kötetnél is felfigyeltem az írónő könyvére (Anyaság a csillámpónin túl), hiszen épp az anyaság ajtaját léptem át, friss szülőként minden figyelmemet a témának szenteltem, ezért hamar a kezeim között találtam a könyvet.
Első könyve olvasásakor igencsak bólogattam, egyetértettem, és rengeteget nosztalgiáztam. Természetes szülés vs. császár. Szoptatás vs. tápszer. Jahj, de mennyi minden járt az eszembe a könyv olvasásakor!
Most pedig, a dackorszakos gyerekeimmel a hétköznapok leküzdésekor szembe jött velem legújabb könyve, így kaptam az alkalmon, és elolvastam! A humor mellett nagyon komoly témákat is feszeget az írónő, és kifejezetten tetszett, hogy ajánlásokat, vicces szösszeneteket, vagy színvonalas és hangsúlyos verseket is beleszőtt a történetbe! Az életben nem könnyű megbirkózni azokkal a feladatokkal, amiket ránk tesznek, de nem lehetetlen teljesíteni! Kovács Kornéliát faggattam eddigi útjáról, íróvá válásáról, anyaságáról.
Először is, hogyan kezdtél neki a könyvírásnak, mikor jutottál el arra a pontra, hogy ezt a témát másokkal is meg kell osztanod?
Sokszor nekifutottam blogírásnak, de ez mindig csődöt mondott. Viszont azt éreztem van mondanivalóm és ezeket a gondolatokat, amik szembemennek a cukormázzal leöntött anyasággal, szembe a társadalmi elvárasokkal meg kell osztanom másokkal. Aztán megírtam az előszót. Ez vicces, hogy pont azzal kezdtem, természetesen mire a könyv elkészült ez előszó sokat módosult. A téma gyakorlatilag naponta szembe jött velem. Közösségi médiában, egyéb fórumokon, újságcikkekben. Ekézték az anyákat, azt aki "nem tud szülni", szoptatni, olvastam kommenteket a bezzegrégen mamiktól. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az egykor bezzegelés ellen alakult közösség is pont abba az irányba ment el, ami ellen létrejött. Továbbá mindig arra gondoltam, leírhatom én a véleményem ezerszer egy kommentben, írhatok blogot is, de igazi nyomatékot akkor kap, ha könyv formájában is meglesz.
Mit tartasz a legnehezebb feladatnak egy könyv megírásakor?
Időt találni! Sokan mondják, milyen ügyes vagyok, hogy két gyerek, illetve két gyerek és később munka mellett könyveket írtam. De én nem érzem magam ügyesnek, mert relatíve elég sokáig tartott a befejezésük. Ami egyébként nem baj, mert annál több tapasztalatot tudtam beletenni a könyvembe, de mégsem mondanám hű, de nagy teljesítménynek. Illetve az önszabotázs. Számtalanszor éreztem azt ez nem lesz jó, hülyeség, ki akarna ilyet olvasni? De végül legyőztem, remélem sokak örömére.
Sikerült mindazt az üzenetet átadnod, amit szerettél volna?
A visszajelzések alapján úgy érzem igen. Sokan írták, hogy végre, végre megértésre találtak a soraimban. Ezenkívül humorra is, mert gyakran megnevettetem őket. Illetve volt, aki a mondataimra reflektálva gondolatban válaszolt nekem, kicsit mintha beszélgettünk volna. Ennék közelebb nem igazán kerülhettem volna az olvasóimhoz, ami nagyon jó érzés, hisz én egy barátnős beszélgetéshez hasonló könyvet akartam írni és ezek szerint sikerült.
"Néha az az érzésem, ez az egész nevelősdi egy stratégiai játék, a használati útmutató elveszett (nem is volt), a csalókódok is csak elvétve működnek, de a grafika és a hatások kifogástalanok." - A csillámpónin túl dübörög a dackorszak
A legújabb könyvednél - A csillámpónin túl dübörög a dackorszak - melyik részt volt a legnehezebb megírni?
Elsőre viccesnek tűnik, de az Énidős fejezetet. Igazából azért, mert véletlenül kétszer is megírtam. Aztán azt gondoltam, hogy ez tök jó, van miből összeválogatni egy jó kis fejezetet. De iszonyat sokat dolgoztam vele, mire olyan lett, ami gördülékeny, benne van minden, aminek benne kell lennie, nincsenek kósza mondatok vagy túl sok ismétlés.
A jövőre való tekintettel, milyen terveid, céljaid vannak? Újabb könyv, regény, esetleg más területen? Verseskötet?
Vannak ötleteim, terveim a jobb napokon. A rosszabbakon másképp látom... No, de szeretnék egy anyukás öröknaptárat megalkotni, illetve kacsingatok a novellák meg a fantasyk világa felé. Nem akarok erőltetni semmit és nem is tudok, nekem az írás hobbi. Mindkét könyvemnél voltak kisebb nagyobb megtorpanások, volt, hogy hetekig-hónapokig nem írtam csak tipródtam, vagy még azt sem. Aztán egyszer csak huss, nem megszállt, hanem magával ragadott az ihlet írni, írni, írni kell! És rohamtempóban fejeztem be a hátralévő majdnem fél könyvet, de nyomás nélkül, élvezettel írtam.
Saját vélemény a könyvről: Kovács Kornélia könyve pont azért tetszett, mert a valóságot mutatja be. Valóban nincs cukormázzal leöntve, színes cukorkákkal meghintve az anyaság. Nincs benne semmi szirupos, cuki-muki fenköltség, pusztán anyai szeretet, ami végtelen. Tele van nehézséggel, bizonytalansággal ez a szerep, de megbirkózunk vele. Hol humorral, hol sírással, de mindig megoldjuk! Érted?! Nem kell, hogy földbe töngöldjük a másikat! Felejtsd el! Hagyd békén, és inkább bátorítsd, ha azt látod, hogy elbizonytalanodik egy anyuka! Ezért kellenek ilyen írók, ezért kellenek ilyen könyvek, hogy a kétségbeesett friss szülő is nyúljon bátran a könyvhöz és találja meg a saját útját! Fogja fel mindenki, hogy ne rúgjon a földön lévőbe, hanem karoljon bele, főzzön egy kávét neki, és nyugtassa meg, hogy jól csinálja!
Fülszöveg:
Az „Anyaság a csillampónin túl” után dübörög tovább az a bizonyos csillámpóni, hiszen elérkeztünk a dackorszakba. És ez a korszak bizony megérdemel egy egész kötetet, amelynek stílusa továbbra is egy baráti beszélgetést idéz fel, amely közben lehet nevetni és sírni egyaránt, sőt néha olyan érzése lesz az olvasónak, mintha átölelné egy sorstársa.
A dackroszakról még nem olvastál ennyire „anyaközelien” és élvezetesen, az írója nem kelti benned azt az érzést, hogy mintaanyának kell lenned!
Hagyd hátra a tökéletes(nek hitt) anyaképet, kalandozz egy ízig-vérig tréanyával a kisgyermekes anyaság berkeiben, ledöntve a tabutémákat.
Kovács Kornélia írónőnek ezúton is gratulálok mindkét könyvéhez, és további sok sikert kívánok!
Evelin
