Mielőtt anya lettem, remek baráti tarsaságunk volt. Ha kimozdulni volt kedvünk a férjemmel, csak felhívtuk a bandát, és össze is futottunk. Fiatalok voltunk, miért ne élvezhettük volna egy meleg nyári nap a hűsítő, hideg fröccsöket, koktélokat, csacsogásokat, biliárdozásokat?

Mindenki élte az életét, befejeztük tanulmányainkat, belevetettük magunkat a munka világába, formálódtunk, házat vettünk, majd lassan elkezdtük tervezgetni a családot. Házasság, gyerek, ebben a sorrendben. A baráti társaságból először nekünk lett gyermekünk. Mindenki örült, boldog volt, jöttek látogatni. Elsőgyermekes szülőnek eleve sokkal másabb egy baba érkezése. Új dolog, új szerep, amibe bele kell rázódni, hiszen nem megy minden egyből. Meséltem és meséltem, míg végül rá nem jöttem, hogy nem kíváncsiak rá. Már megszületett, itt van a baba köztünk, nagyon édes, nagyon cuki, de akkor most hogyan fogunk billiárdozni?

És itt van a kutya elásva. Ahol születik egy baba, ott fordul egyet a világ. Más szemszögből kezdik el látni a világot, sok minden kell egy újszülöttnek; temérdek tejecske, új pelus, anya és apa illata, és nincs az a mennyiségű textil pelenka, amennyi elég lenne. Néhány hónap elteltével, amikor már mindenki belerázódik az új szerepkörbe is, Te a beszélgetések alkalmával rájössz, hogy feleslegesen magyarázol arról boldogan, hogy a gyereked először fordult át a hátáról a hasára, vagy először aludta át az éjszakát, vagy éppen megkóstolta az első ízeket. Nem fogják érdekelni, vagy unalmasnak fogják tartani (persze, nem azt mondom, hogy minden esetben, de elég gyakori jelenség a gyermek nélküli barátok, párok esetében). Tudod miért? Mert nem szülők még. Nem tudják elképzelni, hogy ami nekünk szülőknek hatalmas boldogság – például, hogy átfordult a baba, hiszen ez azt jelenti, hogy nem laza, vagy épp feszes izomtónusú – az nekik miért lenne öröm. Biztos vagyok benne, hogy mosolyognak, meg érdeklődnek a kicsi felőle, de amíg a Te szemed csillog, addig az övéké tompa lesz. Előfordulhat, hogy a féltékenységtől, előfordulhat, hogy az érdektelenségtől. Van, aki azért lesz féltékeny, mert a barátja még nem akarja megkérni a kezét, miközben Ő maga már a gyerek nevén gondolkodik, valaki pedig azért, mert abszolút nem érdeklik a gyerekek, nem is szeretne anya lenni, de nem mondja a szemedbe, mert a barátodnak tart. Ezzel viszont nincs semmi baj! El kell fogadni! Nem mindenki való anyának, és ez így van jól! Az a legjobb persze, ha ezt felismerik, és el is fogadják! Nem kell a társadalom nyomására szülni gyereket! Élvezni kell az életet, van, aki a munkájában teljesedik ki, van, aki abban, hogy a Föld összes kontinensén járhat, van, aki pedig az anyaságban.

De hogy térjünk vissza a barátságokra. Itt mind a két félnek akarnia kell azt a barátságot. Az egyiknek el kell fogadnia, hogy bizony új szintre léptek, új taggal bővült a családjuk, míg a másik félnek pedig igyekeznie kell ápolni, és nem hagyni, hogy csak a babáról szóljon a kommunikáció, hiszen amellett, hogy az anyaság első időszakában az evés-alvás-pelus csere kombó robog, addig a másik félnek lehetnek például munkahelyi vagy párkapcsolati gondjai. Ilyenkor pedig arra a régi barátnőre van szüksége, akinek elmondhatja, hogy a főnöke mekkora egy bunkó, vagy a pasija mennyire béna, hiszen elfelejtette az évfordulójukat. Lehet, hogy megszakítja néhányszor a gyermek sírása, de az a lényeg, hogy ott vagytok egymásnak.  

A valódi barát megérti, hogy a család az első, vannak kötelezettségei feléjük, így többnyire a barátokra fordított idő lecsökken. A sima barát nem gondolja végig, hogy milyen az, amikor a babád hajnal 3-kor felsír, mert éhes, vagy egész délelőtt keservesen jajgat, mert fáj a pocakja. A valódi barát viszont felismeri ezt, végiggondolja, megérti és elfogadja. Mindegy, hogy egy évben csak kétszer tudtok találkozni, a legfontosabb az, hogy ugyanott folytatjátok a beszélgetést, ahol abbahagytátok.

Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg a barátaiddal, vagy keress facebookon: Kotyogok
Instagramon pedig itt találsz meg: kotyog_ok