kotyogOK

Mostan színes tintákról álmodom…

2021. október 21. - most.kotyogok

mostan_szines_tintakrol_almodom_festes-kotyogok_blog_hu.png

Vagy lehet, hogy inkább festékekről álmodom… A lányommal együtt.

Amikor Nuskó itthon tengeti a napjait, gyakran festünk. És ha már ennyire belejöttünk az őszi témákba, hogy sünit készítettünk, vagy faleveleket ragasztottunk, akkor úgy gondoltam, hogy ideje festeni is!

Az egyik leggyakoribb alkotóelemünk a kreatívkodásban a WC papír guriga! Hiszen készült már belőle távcső, kartonváros alkotó eleme, és temérdek állat! Most is inkább az őszi állatok felé fordultunk, így készült bagoly, róka és mókus.

A színek kiválasztása után Nuskó feladata az volt, hogy lefesse a wc papír gurigákat, én pedig szemeket, szárnyakat vagdostam. Miután megszáradtak, felragasztottuk a megfelelő testrészeket az állatokra.

festes-kotyogok_blog_hu-osz.png

Fessünk kézzel! Vagy tenyérrel?

tenyer-festes-kotyogok_blog_hu.jpgUjjal történő festés mindig jót tesz a gyerekeknek, hiszen nem csak a szem-kéz koordinációja, de a finommotorikája is fejlődik, amire szükség lesz az iskolában a szépíráshoz. Javul a figyelem, önkifejezés és önbizalom növelésére is kiválóan alkalmas, hiszen nem csak szárnyal a fantázia, de egyre több örömet fog lelni benne, ahogy a csodálatos szín kavalkád kerek egésszé válik!

Már a húsvét alkalmával is készítettünk tenyérlenyomatos kismadarat, de gyakorta engedem Nuskónak, hogy bátran fessen az ujjával is. Ő fejlődik, a festéket pedig majd lemossuk!

Most sem történt másképp, elő a tenyérrel! Jöhet egy gyönyörű őszi fa? Befestettem a lányom tenyerét, rányomtuk a rajzlapra, majd miután megszáradt, törzset, ágakat rajzoltam a tenyere mentén. Egyfajta életfa!

Itt viszont nem állunk meg! Jöjjön a kedvenc őszi téma, a szőlő is! Emlékszem, amikor óvodában mi is a színes, zöld, sárga szőlőfürtöket festettük, így semmi esetre sem akartam, hogy kihagyjuk a repertoárból.

festes-kotyogok_blog_hu.png

Szétszabdaltam egy szivacsot, kerek formára vágva. Csipesszel felfogtam, az alját belenyomtuk a lila színbe, amit előtte kevertem ki, Nuskó pedig szép kerek szőlőszemeket nyomott a lapra. Újra befestettem zöldre a tenyerét, az lett a szőlő levele.

Temérdek lehetőség rejlik az őszben, mi pedig kihasználtuk mindezt!

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg másokkal is! 

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy csatlakozz a csoportomhoz: Kortyolva kotyogjunk

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Legyen szép napotok! Evelin

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr2616730480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása