kotyogOK

Anyu, nézz a szemembe!

2021. április 28. - most.kotyogok

kotyogok_blog_hu_anyak-napja_02.jpgAz év egyik legszebb ünnepének számít az anyák napja. Világszerte ünneplik, ilyenkor megemlékezünk édesanyánkról, nagymamáinkról, dédnagymamáinkról, az anyaságról, valamint hálát adunk, hogy felnevelt bennünket, ételt adott, vigyázott ránk, és ott volt, amikor szükségünk volt rá.

Magyarországon május első vasárnapján szoktuk ünnepelni az anyák napját, na, de más országokban? Hogy is van ez?

Eredete egészen az ókori Görögországba nyúlik vissza, amikor Rheának tartottak ünnepséget, az istenek anyjának, így ezáltal az édesanyák tiszteletére is nagy mulatságot csaptak.

Hogyan történt…

A philadelphiai Anna M. Jarvis 1907-ben kérvényezte az anyák napját nemzeti ünneppé nyilvánítani. Elhunyt édesanyja tiszteletére tűzte ki a dátumot május második vasárnapjára. Elmer Burkett nebraskai szenátor végül felkarolta az ügyet, és 1908-ban előterjesztette az első törvényjavaslatot az Egyesült Államok szenátusában, ahol is hivatalos ünnepnap létrehozását kérvényezte. Végül Anna M. Jarvis elérte célját, Woodrow Wilson amerikai elnök hivatalos ünneppé nyilvánította 1914-ben.

Van egy ország…

Magyarországot se hagyjuk ki! Kicsiny hazánkban 1925-ben rendezték meg legelőször, mégpedig a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt megszervezésével. Ekkor a májusi Mária-tisztelet hagyományaival kapcsolták össze. 1928-ben került végül hivatalos ünneppé nyilvánítva itthon is!

Ajándékot az anyukáknak!

Tavaly egy nagyon egyszerű, ám mégis nagyon aranyos anyák napi lappal készültünk Nuskóval! Jobban mondva az én picike családommal, ugyanis míg Nuskó kezét befestettem, és a tenyérlenyomata került a lapra, addig az én kezemet és a férjemét pedig körbe rajzoltam, egyfajta várként szimbolizálva bennünket is. Hiszen itt van bennünk a gyermek, az anyukáink minket is felneveltek. Az anyák napi képeslap elejére pedig hajtogattam egy szép szívecskét, feldobva ezzel az egész lapot.

kotyogok_blog_hu_anyak-napja.jpg

Milyen vers kerüljön bele?

Lehet saját vers vagy internetről lemásolt, a mondanivalója ugyanaz: hálánk jeléül köszönünk mindent!

Anyu, nézz a szemembe!
Látod, milyen tiszta?
A napfény, ha belenéz,
Szép gesztenyebarna.

Anyu, nézz a szemembe!
Csillag ragyog benne.
Mesét tudok, s titkokat,
Elmondom most, gyere.

Anyu, nézz a szemembe!
Az egész világ itt van.
Ha bánat ér, gondolj rám,
Segítek a bajban.

Anyu, nézz a szemembe!
A legszebb kincsem látod,
Mert szememben itt ragyog,
Mosolyog az arcod.

(Andók Veronika: Anyu, nézz a szemembe!)

Mindenkinek kívánunk boldog anyák napját!

Evelin

 

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg másokkal is! 

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy csatlakozz a csoportomhoz: Kortyolva kotyogjunk

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr216512362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása