kotyogOK

Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaim megfagynak…

2021. november 10. - most.kotyogok

mostan_szines_tintakrol_almodom.png

November 11-én, Szent Márton napján elözönlik a libákkal kapcsolatos ételek, játékok, szokások Magyarországot. Számos néphit terjedt el, a legfelkapottabb ezek közül is az, amikor Szent Márton a püspökké választása elől elmenekülve egy libaólba rejtőzött el, azonban a libák lebuktatták gágogásukkal.

Eredjünk a liba lakomák nyomába!

1171-ből származik az első írásos beszámoló, miszerint Szent Márton napján liba lakomákat tartottak, ugyanis régebben ekkor zárták le a gazdasági munkákat, innentől fogva a téli pihenő időszak vette kezdetét. A cselédek a gazdáiktól ilyenkor egy jó, húsos libát is kaptak az évi bérük mellé, mert a tél beállta előtt meg kellett tizedelni a libákat. Ezekből aztán az emberek lakomákat rendeztek, ahol rengeteget ittak, ugyanis a hagyomány szerint minél többet ittak, annál erősebbek és egészségesebbek lettek.

Csak a püspökfalatját ide!

Honnan ered a püspökfalat szavunk? A hagyomány szerint Szent Márton napján libát kell enni, különben egész évben éhezni fogunk! A liba húsából azonban a papnak is illik küldeni, kifejezetten a hátsó részéből, így alakult ki a püspökfalat szavunk.

Hogyan készítsünk libákat?

Hogy micsoda? Szárnyast nevelni (egyelőre-hahaha) nem fogok, de a lányokkal jó alkalom az újabb kreatívkodásra!

marton-nap-kotyogok_blog_hu-liba.png

Elő a ragasztóval!

Nagyon egyszerű, mégis látványos libát hoztam: rajzoltam néhány kört - ez lesz a liba feje és hasa, majd egyszerűen a testét félbehajtva a színes papírra ragasztottuk. A fejét picit feljebb raktuk, lábakat rajzoltunk nekik, szemeket, végül Nuskó tépkedett néhány papírt és felragasztotta fű gyanánt.

marton-nap-kotyogok_blog_hu.png

És ha már elöl van a ragasztó, ne is tegyük messzire, ugyanis következő feladatként Nuskónak rajzoltam egy libát, majd egy úton keresztül el kellett juttatni a libát a nagy adag kukoricához vagy épp babhoz (hogy különböző formákat, méreteket tapintson). Óvodás korban kiváló feladat a vonalvezetés!

Ha már Márton nap, akkor a lámpás sem maradhat ki!

marton-nap-kotyogok_blog_hu-liba-lampas.png

Nagy hagyománynak örvend a Márton napi felvonulás saját készítésű lámpásokkal, miközben Márton-napi dalokat énekelnek. Ez a felvonulás Szent Márton emlékét őrzi, a fény pedig a jó cselekedeteket szimbolizálja, amit eljuttatnak az emberek szívébe.

Így mi se hagyhattuk ki a lámpás készítését: befőttes üveget szépen megtakarítottam, hogy eltűnjenek róla a címkék, sütőpapírból vágtam rá tollakat, Nuskó pedig felragasztotta az üvegre őket. Papírból vágtam neki nyakat, fejet és csőrt, majd azt is az üveg nyakához ragasztottuk. Utána már csak vékonyabb drótból hajlítottunk neki fogót, és kész is a liba lámpás! Ledes mécsessel irány a felvonulás!

 

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg másokkal is! 

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy csatlakozz a csoportomhoz: Kortyolva kotyogjunk

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

Legyen szép napotok! Evelin

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr8816751994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása