Ülök a téli kertben, figyelem a párás ablakokat. A vízcseppek egymással versenyeznek, hol egyiknek, hol másiknak szurkolok. A kezemben egy karamellás kávé, a forró nedű gőze vad táncot lejt. Most köd nyargal mellettem, belevesznek az örökzöld sötétségbe.

Amióta anya vagyok, teljesen más kérdések foglalkoztatnak, de azt hiszem, ez természetes. Társként már hozzászoktam, hogy mindig van mellettem valaki. Valaki, aki megvéd, ha félek, megnevettet, ha szomorú vagyok, bátorít, ha elbizonytalanodom. Magához húz, és nyom egy puszit a buksimra. 

Amióta anya vagyok, én védem meg a lányom, ha fél, mégha nekem is reszket olykor a lábam. Én vígasztalom meg, amikor legörbül a szája, ha leesett a nyuszis kismotorról. Én bátorítom, ha bizonytalan, én ölelem magamhoz minden egyes nap, én súgom a fülébe, hogy mennyire szeretem, és akkor adok puszit neki, amikor akarja. (vagy amikor én akarom, na…)

Vajon jól csinálom?

Jól lehet csinálni egy olyan „szakmát”, ami örök életre szól? Amit nem csak tanulni lehet, de ösztönből jön? 

Miért van az, hogy társadalmi nyomásra egyfajta megfelelési kényszerük lett az anyáknak? Mit jelent az, hogy tökéletes? Hány elvárásnak kell megfelelnünk? 

Az anyaság nem csak abból áll, hogy etetjük, öltöztetjük, tisztába tesszük őket, mesét olvasunk, játszunk, vigyázunk rájuk.  Az anyaság kőkemény munka. Hozzátartozik a 0-24 szolgálat, a lázcsillapítás, az aggódás, a rejtvényfejtés, hiszen nem mindegy, hogy a pocakja fáj, éhes vagy jön a foga... 

Miért van az, hogy mi, anyák, bármit is csinálunk, az sose elég jó? Miért szoptatod? Miért nem szoptatod azt a gyereket, ha tápszerezed buta lesz! Miért van kézben, még elrontod! Miért nem ringatod, rideg lesz az a gyerek! Miért van kendőben, megfullad! Miért babakocsiban tologatod? Miért nem adsz neki cukros teát? Miért nem hagyod sírni? Miért hagyod sírni? Miért bizonytalanodunk el folyton?

Lehet jól csinálni az anyaságot?

Halk mocorgásra ocsúdok fel. Lenézek az asztalon fekvő bébiőrre. Már mocorog, forgolódik. Hallom, hogy feláll, magyaráz. Utolsót kortyolok a kávémból, végigpörgetem a mai napunkat. Játék, séta, mondókázás, meseolvasás, mosás, főzés, ruhák összeszedése, végül teregetés, az estére már nem is gondolok.

Apró sikongatásokat hallok, jó kedve van. Elmosolyodom.

- Apppaaa.... - Istenem, mennyire édes, ahogy mondja... - Aaaapppppaaaaaa!!

De tudod, hogy honnan tudom, hogy jó anya vagyok?

Eszembe jut, ahogy tegnap este fürdés után törölközőbe bugyoláltam, míg én guggolva egyensúlyoztam. Felmászott a combomra, igazi kihívás volt megtartani magunkat. És a kis karjaival szorosan átölelt. Ízlelgesd ezt a szót is: szorosan átölelt. És mi zökkentett ki ezek közül a csodás emlékek közül? 

- Aajaaaaa, ajjaaaa!

*(Anya)

                                                                      ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok