kotyogOK

Adventi naptár, avagy ki az a Gerhard?

2019. november 26. - most.kotyogok

Egyre csak trappol felénk az advent. Még a nyári emlékekben fürdünk (én legalábbis biztosan), de nemsokára ránk esik az év legszebb időszaka, mégpedig az advent. A keresztény kultúrkörben karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik, négy héten át tart, végül december 25-én, vagyis karácsony napján ér véget. Ez idő alatt Jézus eljövetelére készülünk, várakozunk, szívünk megtelik reménnyel. Ilyenkor egy úgynevezett kisböjt veszi kezdetét, emiatt december 24-én kiváló étkezésnek számít a hal vagy a mákos guba. A böjtölés szintén karácsony napjáig tart. (Az 5. századi Galliában már novembertől kezdődött a böjti idő, Szent Márton ünnepétől.)

Végül, a XI. században, VII. Gergely pápa határozta meg négy vasárnapban az ünnepkört.

A szentcsalád-járást ismeritek, ugye?

Akiknek esetleg hiányosak az emlékei: december 15-én kezdetét veszi a szentcsalád-járás. Ilyenkor kilenc napon át, kilenc különböző családhoz viszik a szentcsalád képét egymás között, miközben imákat mondanak, szent énekeket énekelnek, lehetőséget adva a családok együtt töltött idejére. Tehát ez egy gyönyörű adventi gyakorlat.

A XIX. századtól pedig igen szerves alkotórésze az adventnek az adventi koszorú!

Tudtátok, hogy…?

Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút, amelyen kezdetben huszonnégy gyertya égett karácsony napján. Később, természetesen leegyszerűsítették a vasárnapokra számolva a gyertyák számát. A katolikus keresztények adventi koszorúján három lila és egy rózsaszín gyertya található.  

Na és mi a helyzet az adventi naptárral?

Nagyon egyszerű, ám igazi szívmelengető története van. Ugorjunk vissza az 1900-as évekbe, Németországba.

Gerhard, egy roppant türelmetlen fiúcska volt, alig bírta kivárni a karácsonyt. Édesanyja, aki szeretettel és türelemmel nevelte fiát, segíteni szeretett volna megkönnyíteni kisfia számára a karácsonyi várakozás időszakát. Ezért kitalálta, hogy egy kemény kartonpapírra huszonnégy darab kis édességet fog feltűzni gyermekének, aki minden nap megehet egy édességet, egészen karácsony napjáig. Gerhard, miután felnőtt, szeretettel gondolt Édesanyja adventi naptárára, és Ő is elhatározta, hogy segíteni fog mindazoknak a kisgyerekeknek, akik hasonlóan türelmetlenek, mint Ő. Így hagyományos, házikó alakú adventi naptárakat készített, amelyeknek 24 ablaka van, az ablakokban pedig egy-egy csokoládé nyer helyet magának.

Napjainkban az adventi naptár több változata is elterjedt, gyakorlatilag már csak a fantázia szabhat határt neki!

Az én fantáziám pedig ugyan nem fog határt szabni!

Tudom, hogy pici gyerekem van, aki még csak fel sem fogja, hogy mi az a karácsony, nemhogy az adventi naptárt. Az én lelkiismeretem viszont tiszta, mert ugyanúgy szeretném, ha neki is egyszer fontos, és szeretetteljes ünnep legyen a karácsony, ahogy nekem is. Itt nem arról van szó, hogy mindent szeretnék megvenni neki, vagy csak édességekkel teletömni az adventi kalendáriumot, ohhh, nem! Pici gyermek, és lehet, hogy nem fog emlékezni – sőt, biztos – de szeretném, ha a hangulat megmaradna benne. Hogy karácsonykor is szeretet veszi körül, várakozás, várjuk a Jézust, várjuk a Mikulást, és hálát adunk a családunkért, és hogy egészségesek vagyunk!

Adventi kalendáriumot manapság bármiből lehet készíteni: WC papír gurigából, muffin sütőből, egyszerű mini papírzacskókból, aminek a tetejét csipesszel hajtod vissza, fellógatva egy zsinórra. Soroljam még?

Például egy kávéimádónak: 24 papírpoharakra írnám rá a számokat, a poharakba pedig különböző kávés dolgokat tennék: kávés gyertya, illóolaj, karamell szórás a kávéhoz, málnás kávé, 3in1 kávé a rohanós napokra, egyedi keverőpálca stb. Fantasztikus lehetőségek tárháza!

Na jó, kicsit elkalandoztam, mert ez nyilván már a felnőtt részleg, de akkor térjünk is vissza a gyerekhez!

Vagy majd legközelebb?

Ígérem, hozom a mi adventi kalendáriumunkat is és még kutakodunk egy kicsit az adventtel kapcsolatban!

                                                                       ***

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Amennyiben tetszett, kérlek oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha még több érdekes, személyes cikkeket olvasnál Tőlem, lájkold facebook oldalamat: @kotyogok

Vagy keress instagramon: kotyog_ok

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyogok.blog.hu/api/trackback/id/tr3115325468
süti beállítások módosítása