Szörnyek az ágy alatt, vagy félelem a sötétségtől? Mit érez egy gyermek, amikor számára ismeretlen ijedelemmel találkozik? Ki menti meg?
Mindenki fél valamitől?
Már csecsemőkorban is fellelhető a félelmi reakció, amikor például hangos zajra, erős fényre reagál a baba, vagy egy éves kor körül megérkezik a szeparációs szorongás, vagyis új ingerektől, eddig nem tapasztalt helyzetektől való félelem lesz úrrá rajtuk. Amikor egy gyermek tele van kíváncsisággal, elindul felfedezni a világot, csakhogy ilyenkor anyától eltávolodik, bizonytalanná válik, attól fél, hogy a kötődés tárgyát (adott esetben Anyát) elveszíti, nem találja. Szülőként sem egyszerű megélni mindezt, hiszen azt szeretnénk, ha a gyermekünk biztonságban érezné magát, boldog lenne, azonban nem szabad elfeledni, hogy a kezét el kell engedni, hagyni kell, hadd fedezze fel a világot.
Attól függetlenül támogathatjuk őt, akár a hangunkkal: "Igen, kincsem, itt vagyok a nappaliban, nem vagyok messze tőled." Elválik egy rövid időre a gyermek az anyjától, azonban Anya visszatér, erősítve a gyermek világába vetett bizalmát. Ez az első lépés az önállósodás felé vezető úton.
Később, a gyerekek 3-4 éves kora körül, amikor már óvodások, előjönnek az igazi félelmek: sötétség, szörnyek és egyedüllét. Egyik leggyakoribb probléma ebben a korban, hogy nem akar egyedül elaludni, és sötét helyiségbe nem lép be, amíg nincs valami fény. Csakhogy pont ebben a szakaszban lódul meg a fantáziájuk is: varázslények, boszorkányok, szörnyek kelnek életre bennük.
Felfaljuk a szörnyeket?
Micsoda? Na, nem a szó szoros értelmében gondolom, azonban, hogy a gyermeket megnyugtassuk, érdemes az adott nap pozitív történéseire koncentrálni. Vegyük végig a nap eseményeit, és a kellemes érzéseket helyezzük előtérbe. Ez segít elérni a gyermekben egyfajta nyugalmat, ami által könnyebb lesz az elalvás. Ez viszont a szülő feladata, hogy megnyugtassa a gyermeket, mégha nekünk, felnőtteknek sokszor bagatellnek is tűnik a félelem. Sokan azonban elfelejtik, hogy gyerekkorukban ők is féltek valamitől, amit aztán csak sikerült legyőzni, igaz? A gyereknek mi a legnagyobb biztonság? Ha ott van a szülője!
És mi a dolgunk ilyenkor? Segítséget kérni! Na de kitől? Például a plüss mackótól, vagy a világító teknőstől! Pillangóktól, vagy a falra festett tündérkétől, akik mind-mind megvédik őt az ágy alatt lakó szörnytől! Az esti mese szólhat egy puha bolyhos macskáról, aki előszeretettel használja a karmait, hogy megvédje alvó kisgazdáját a csúnya bestiától, aki az ágy alatt lapul!
Ne feledjük, hogy teljesen természetes reakció egy gyerektől, ha fél a sötéttől, vagy a szörnyektől, hiszen nem tapasztalta meg eddig, hogy mi van a környezetében, ezáltal bizonytalan helyzetbe kerül, elveszik a biztonságérzete. Ilyenkor bizony csak Anyára vagy Apára vágyik, de ezzel nincs is gond. Nekünk, szülőknek, pont ez a feladatunk: hogy ott legyünk!
