„Célozd meg a holdat. Nem baj, ha nem találod el. Legrosszabb esetben is a csillagok között leszel.”

Néhány évvel korábban:

Anyámmal és apámmal ültem a moziban, taknyom-nyálam egybefolyt. Halk szipogásokat, orrfújást, csendes hüppögéseket hallottunk, miközben kövér könnycseppek versenyeztek az arcunkon. A popcornt, nachost és a kólát leváltotta a papírzsebkendők zörgése. A filmvásznon Holly összeszorult szívvel olvasta Gerry leveleit, mi, nézők pedig ott álltunk Holly mellett legörbülő szájjal, hatalmas gombóccal a torkunkba, azt lesve, Gerry vajon mit üzen a túlvilágról.

„Magyarországon nincs halloween! Mindenszentek és halottak napja van!”

Na, álljunk meg egy pillanatra. Október közepétől kezdi ellepni a közösségi médiákat a halloween és az anti halloween csapat összecsapásai, akik szerint nincs és nem is kell Magyarországra halloween, hiszen, nekünk mindenszentek és halottak napja van. Igen ám, csak sokan azt is keverik, mikor van mindenszentek és mikor van halottak napja.

Buksikba bevésni:

Október 31. - halloween
November 1. - mindenszentek
November 2. - halottak napja

Mi várható el egy digitális bennszülöttől, egy hőstől vagy egy nomádtól? Miért olyan nehéz motiválni Z generáció tagjait? Hogyan lehet elkerülni a különböző generációk közötti konfliktusokat? Egyáltalán kik azok a digitális bennszülöttek, és miért állnak állandó harcban a nomádokkal?

Rengeteg kérdés, kevés válasz. Napjaink egyik legfelkapottabb kérdéseit feszegetik (több, kevesebb sikerrel) azok a HR-esek, akik megoldást próbálnak találni olyan munkahelyi konfliktusokra, melyek a különböző generációk tagjai között merülnek fel.

Bunkert építettem Nuskónak. Na, nem egy kartondobozokból álló kastélyt, toronnyal és vizesárokkal, csak amolyan szerény kis fedezéket. Letakartam a dohányzóasztalt egy nagy pléddel és alábújtunk. Istenem, hogy csillog ilyenkor a gyermeki szem! Kukucsolsz és nevetsz, csikized és simogatod. Próbálod elterelni a figyelmét a kertről, hiszen megint úgy fúj a szél, hogy nem csak a gyerekedet kapná fel, hanem Téged is, és úgy röpítene át egy másik kontinensre, hogy Mary Poppins is megirigyelné. De éljen a felnőtt fantázia, szedjük szét a házat!

Avagy melyik az elképzelés és melyik a valóság?

Meglehetősen kellemetlen dallamokra ébredsz. Nem szeretsz órára felkelni, de elhatároztad magadban, hogy ma igenis korán felkelsz, és tornázol egy kicsit. Hideg vízzel megmosakszol, fekete cicanadrágot húzol egy lenge, elnyűtt pólóval, és felfogod a hajad.

Melyik az a rágcsálnivaló, amelyen a nap háromszor tud átragyogni?

Könnyen megsúgom én; a perec. Na, de vajon miről is beszélek?

Jöhet egy kis történelem?

A perec a pékek céhének jelvénye lett a XIV. századtól. A legenda szerint Bad Urachban sütötték az első sváb perecet. Az ottani uralkodó pékje kivégzésre várt, amikor is ura egy utolsó esélyt adott neki, vagyis ígéretet tett a kegyelemre, amennyiben olyan kenyeret tud sütni, amelyen keresztül a nap háromszor tud átragyogni. Gondolom, sejtitek, hogy megmenekült ;)

Olyan típusú ember vagyok, aki nagyon szeret olvasni, bevackolódni egy sarokba, figyelni, raktározni és csöndben megbújni. Elég hamar a figyelmem középpontjába került a [Bekezdés] pályázata, örömmel néztem végig a kimenetelét, hiszen elsőkönyves íróknak nyújtott megjelenési lehetőséget.

Na, de ki lett a győztes?

Felporszìvózott, felmosott, tiszta ház: készítem az ebédet Nuskónak, Ő pedig a konyhában sétálgat, többnyire láb alatt.
Az alábbi "beszélgetés" zajlott le köztünk:

Figyelem, a cikk SPOILER veszélyt tartalmaz!!!

Vagyis Borsa Brown – A férj prostija című könyvet kaptam kölcsön kedvenc sógornőmtől, ami, - ahogy korábbi posztomban szerepelt, - jó sokáig csak az éjjeli szekrényemen hevert.

Beleharapok a palacsintámba, és a kicsöppenő baracklekvár kanyarogva végigfolyik a kisujjamon, majd lecsöppen a fehér porcelán tányérra. Emlékek tolulnak elém, egyik-másik jobban csörtet előre.

- Beleöntöd a palacsintatésztát, így ni, majd körbe-körbe forgatod, hogy mindenhova jusson, így szép egyenletes lesz a tésztád. Ráteszed a tűzhelyre, és figyeled, hogy mikor lesz a széle keményebb, hogy meg tudjuk fordítani. – anyámat figyelem, ahogy magyarázza a palacsinta készítésének lépéseit. Még csak nem is Tefal palacsintasütővel csinálta, de még palacsintasütő gép sem volt a közelben, mégis tökéletes palacsintákat csinált. – A tészta állaga a fontos: ne legyen se túl híg, se túl sűrű. Megjegyezted? – lelkesen bólogatok, szinte alig múltam tíz éves.

Fél évvel ezelőtt:
Az egyik áruház sorai között lézengtem, és azon igyekeztem meggyőzni saját magam, hogy mindent betettem már a kosárba, amit meg akartam venni, az otthon hagyott cetlin sincs már más. (tévedtem, csak a lisztet hagytam ki, amiért eredetileg indultam, hiszen kenyeret akartam sütni)

Az adatlapomon az áll, hogy imádok olvasni, kávézni, kávét főzni, sütni, kísérletezni és jókat nevetni. Írom a cikkeket, beengedem a házamba, a lelkembe az embereket, megkínálom őket egy kis sütivel, kávéval, teával, elmesélem milyen az anyaság, miket szoktam sütni, némi humorral fűszerezve. Egy szó viszont csak úgy ücsörgött mellettem (eddig). Mégpedig az olvasás. Nyáron indítottam a blogomat, és a hátam mögött kb. 200 könyv csücsül egy könyves szekrényen, a maradék 400 pedig egy másik szobában. Hozzám tartoznak a könyvek, imádom őket lapozgatni, megtapogatni, az illatukat magamba szívni. Egy volt kollégiumi társam mondta mindig nevetve rám, ha messziről lát egy lányt a folyosókon, akinek a kezében egy könyv van, az biztos én vagyok. Akkor csak nevettem rajta jóízűen, de valóban örökre bennem maradt, mert egy könyv mindig lapult a táskámban. Igaz, mostanában felváltották őket a mesekönyvek, de nekem azok is élvezetet nyújtanak. Ott még a hangommal is tudok játszani, de azt hiszem az egy másik poszt lesz. Na, de akkor hogy is van az, hogy egy bejegyzés sem született még könyvekről?

Általános iskolai emlékképeim között kutakodva rémlik egy olyan jelenet, amikor egy tanár néni behozza a zacskós kakaót és a tejet a gyerekeknek, akik fizettek értük korábban. Én is köztük voltam, rohantam a saját adagomért, amit mindig olló híján foggal téptünk fel. Elővettem a táskámból a kakaós csigámat, összeültünk néhányan és falatozgattunk. Az emlékek megszépülnek, imádtam a kakaós csigát, de a sajttal töltött croissant ízét is még a számban érzem.

Van olyan, hogy őszi fáradtság?

Koptatnám a billentyűzetemet, de csak ülök a számítógép előtt, és bambulok ki az ablakon. Nem jön az ihlet, az összetett mondatokat folyton újra kell szerkesztenem. Hirtelen robbant be az ősz, két héttel ezelőtt még a strandon búcsúztattuk az augusztust, most pedig elővettem a hosszú ujjú kardigánomat, egy nagy bögre forró csokoládé úszott be a gondolataim közé, kint esik az eső, én pedig azon töprengek, hogy akkor ez most őszi fáradtság?

Előre eltervezed a napotokat: délelőtt teregetés (csak mert a kislány ébredése előtt gyorsan beraktál mosni), mesekönyvezés, mondókázás, egy kis udvar, ebéd, majd alvás. Délutánra pedig hagyod a nagy programot, vagyis a muffin sütést. Majdnem minden flottul megy. Érzed a szó jelentését? Majdnem.